A Forma-1 Bizottság csütörtöki ülésén a csapatvezetők megegyeztek abban, hogy a jövő évtől az első nyolc helyett az első tíz helyezettet jutalmazzák pontokkal, így már csak a Motorsport Világtanácson múlik, hogy jóváhagyja-e javaslatukat.
A Forma-1 Bizottság csütörtöki ülésén a csapatvezetők megegyeztek abban, hogy a jövő évtől az első nyolc helyett az első tíz helyezettet jutalmazzák pontokkal, így már csak a Motorsport Világtanácson múlik, hogy jóváhagyja-e javaslatukat.
A csütörtök délután Monacóban megrendezett ülésen az f1-es csapatvezetők mellett a sportág kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone és az FIA újonnan kinevezett elnöke, Jean Todt is megjelent.
A megbeszélés eredményes volt, ugyanis számos kérdésben, köztük a pontrendszer azonnali megváltoztatásában is egyhangú egyetértés született.
Az új pontrendszerben az első tíz helyezett kapna pontokat, hiszen jövőre, ha minden jól megy, akkor 13 csapat 26 versenyzővel sorakozhat majd fel a rajtrácsra minden egyes alkalommal, tehát az ideihez képest hattal több autó indulhat.
A futamgyőztest 25 ponttal, a második helyezettet 20 ponttal, a harmadikat pedig 15 ponttal jutalmaznák, míg a negyedik 10 pontot kapna, onnantól lefelé pedig a 8-6-5-3-2-1-es leosztás lenne érvényben.
Ezzel megvalósulna az is, ami régóta nagy probléma, mégpedig az, hogy a futamgyőztest nem jutalmazzák kellőképpen a jelenlegi 10-8-6-5-4-3-2-1-es rendszerben.
Sokan nagyban ennek tudják be, hogy kevés az előzés az élen, mert a mindössze két pontnyi különbségért nem érdemes egy esetleges kétes, kockázatos manőverbe belemenni, a versenyzők jobban teszik, ha beállnak ellenfelük mögé.
Amennyiben a Motorsport Világtanács pénteki ülésén jóváhagyja a javaslatot, akkor 2003 óta először változik a pontrendszer, mikor hatról nyolcra növelték a pontszerzők számát.
Az F1 Bizottság ülésén a csapatvezetők abban is megegyeztek, hogy egy tervet készítenek arra vonatkozóan, hogy miként lehetne látványosabbá és érdekesebbé tenni a versenyeket, miként lehetne még jobban bevonni a nézőket az új média segítségével a történésekbe a jövőben.