Megtiltotta az abroncsok felcserélését, és meghatározta a guminyomásra és kerékdőlésre vonatkozó beállítási értékeket a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a Német Nagydíj első szabadedzését megelőzően.
Megtiltotta az abroncsok felcserélését, és meghatározta a guminyomásra és kerékdőlésre vonatkozó beállítási értékeket a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a Német Nagydíj első szabadedzését megelőzően.
A Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli a múlt hétvégi Brit Nagydíjon tapasztalt gumiproblémák után hivatalos közleményben arról számolt be, a továbbiakban szeretné, ha a csapatok kötelező érvénnyel tartanák magukat azokhoz az iránymutatásokhoz, melyeket a gumik használatát illetően meghatároznak.
Az FIA a pénteki első szabadedzést megelőzően hivatalos közleményt adott ki, melyben arról adott tájékoztatást a csapatoknak, hogy tartaniuk kell magukat azokhoz a határértékekhez, melyeket a gumigyártó meghatároz.
Ennek megfelelően az első- és hátsó abroncsok esetében legalább 16 font per négyzethüvelyk (1,10316 bar) kezdeti guminyomást kell alkalmazni, mely a futás során az első gumik esetében legalább 20 font per négyzethüvelyk (1,37895 bar), a hátsó gumik esetében pedig minimum 19 font per négyzethüvelyk (1,31000 bar) kell, hogy legyen.
A maximális negatív kerékdőlés az első kerekek esetében 4,0°, a hátsók esetében pedig 2,5° lehet ezen a versenyhétvégén.
A királykategória csapatai a bajnokság kezdete óta előszeretettel alkalmazták azt a gyakorlatot, hogy felcserélték a jobb és baloldali abroncsokat úgy elöl, mint hátul, hiszen bizonyos körülmények között ezáltal kedvezőbb gumikezelést és teljesítményt tudtak előidézni. Az FIA ettől a hétvégétől kezdve megtiltotta ezt, így a bal oldalra szánt abroncsokat a bal oldalon, a jobb oldaliakat pedig a jobb oldalon kell használni.
A Pirelli motorsport-igazgatója, Paul Hembery elárulta, a múlt hétvégén Silverstone-ban történtek ellenére voltak olyan csapatok, melyek szerették volna átlépni azokat a határokat a Nürburgringen, melyeket a Pirelli meghatározott.
„Valami hasonlót tettünk, mint 2011-ben, Spában: írtunk egy levelet Charlie-nak [Whiting], és megkértük őt arra, hogy vegye fel a kapcsolatot a csapatokkal, és magyarázza el, mit kérünk tőlük, mert a múlt hétvége ellenére voltak csapatok, akik olyan dolgokat szerettek volna csinálni, amiket mi nem akartunk” – mondta a szakember.