A kezdeti küszködés ellenére teljes mértékben kiáll a Mercedes Forma-1-es csapata mellett a német vállalat igazgatótanácsa.
A kezdeti küszködés ellenére teljes mértékben kiáll a Mercedes Forma-1-es csapata mellett a német vállalat igazgatótanácsa.
A Mercedes csapata remek egykörös tempóval rukkolt el a 2013-as bajnokság első versenyhétvégéin – versenyzői három pole pozíciót is begyűjtöttek –, a futamokon azonban egyelőre még nem tudják hozni a várt eredményeket.
Mind Nico Rosberg, mind Lewis Hamilton elismerte, egyelőre nincsenek pontos válaszaik arra a kérdésre, miért küszködnek annyit a gumikkal a versenyeken riválisaikkal szemben, Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója azonban kifejtette, a jelenlegi helyzet miatt nincs nagyobb nyomás a csapaton a felsőbb vezetés irányából.
A Daimler elnöke, Dr. Dieter Zetsche a helyszínen tekintette meg a múlt hétvégi Spanyol Nagydíjat, így az első sorból láthatta, ahogy autóik az első sorból rajtolva elvéreztek a futamon, Wolff szerint azonban a vállalatnál pontosan tisztában vannak azzal, milyen kemény is manapság a Forma-1.
„Itt volt velünk az ügyvezető-igazgató hétvégén, és ezek az emberek mérnökök – szóval pontosan tudják, mi folyik itt” – mondta Toto Wolff.
„Az, hogy kilátogatnak a versenyekre, nemcsak plusz motivációt jelent a csapatnak, de jó, hogy látják, hogy óriási komplexitása van a problémáknak.”
„Ha az ember a televízión keresztül szemléli a dolgokat, gyakran azt gondolja, ennél lehetne jobban is. Olyan ez, mint amikor az ember futballmenedzserként kint van a stadionban – sokkal könnyebb a helyzet, ha jó messze van.”
„A csapat vezérkara szeretné látni, hogy proaktívan állunk hozzá a munkához, és, hogy folyamatosan reagálunk a dolgokra.”