Jelentősnek mondható fejlesztésekkel igyekszik tartani a lépést a Mercedesszel a Ferrari Forma-1-es csapata.
Sebastian Vettel ugyan élen áll az egyéni pontversenyben, a konstruktőri tabellán azonban a Mercedes egyelőre őrzi vezető pozícióját.
A hétvégi Belga Nagydíjjal többhetes szünet után folytatódik a Forma-1-es világbajnoki sorozat, a csapatok pedig természetesen igyekeznek minél több újítást pályára vinni Spában.
A legkomolyabb fejlesztésekkel talán a Ferrari készült, mely minden követ megmozgat azért, hogy elhódítsa a világbajnoki címet 2017-ben.
A patinás olasz istálló egy teljesen új első felfüggesztést vonultat fel Spa-Francorchampsban – a vadonatúj elemet még a Magyar Nagydíjat követő hungaroringi teszten próbálta ki a csapat, a fejlesztés pedig az autó hasmagasságát, valamint az autó dőlését hivatott hatékonyabbá tenni.
Emellett a Ferrari az autó aerodinamikai hatékonyságán is igyekezett javítani, ennek érdekében pedig változtatott versenyautójának padlólemezén, valamint első szárnyán is.