Komoly fejlesztésekkel készül Barcelonára az RB F1-es csapata - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Komoly fejlesztésekkel készül Barcelonára az RB F1-es csapata

Jelentős újításokkal érkezik a hétvégi Spanyol Nagydíjra a Visa CashApp RB Forma-1-es csapata — árulta el az istálló technikai igazgatója, Jody Egginton.
Daniel Ricciardo, Visa Csak App RB,
Fotó: Tóth Zsombor
ADVERTISEMENT

A faeznai istálló viszonylag jó formában vágott neki a 2024-es szezonnak, elsősorban pedig japán pilótájuk, Yuki Tsunoda remekelt az eddigi versenyeken. Ennek köszönhetően pedig az RB jelenleg a 6. helyet foglalja el a konstruktőrök versenyében, miközben tavaly nyolcadikként zárt a csapatok között. A csapat pedig természetesen tovább szeretne fejlődni, ennek érdekében pedig versenyautóját is számos újítással vértezi fel a soron következő, barcelonai versenyhétvégén.

„A legutóbbi eredmények elfogadhatóak voltak, és pontokat szereztünk. Azonban a középmezőny küzdelme hihetetlenül szoros, és nincsenek illúzióink afelől, hogy jól végrehajtott versenyhétvégéket kell produkálnunk, hogy ennek a csoportnak az élére kerülhessünk és pontszerzési esélyünk legyen” — magyarázta a szakember. „Tehát, mint minden más nagydíjra, intenzív felkészülés folyt a szimulátorban és offline eszközökkel erre az eseményre.”

„Jelentős munkát végzett a csapat Faenzában és Bicesterben, hogy előkészítsenek és biztosítsanak egy aerodinamikai frissítést, amely padlólemezt, kasztnit és hátsó szárnyat tartalmaz mindkét autóhoz, hogy mérhető teljesítményelőnyt produkáljon.”

„Ennek a fejlesztésnek köszönhetően a pénteki edzések különösen mozgalmasak lesznek, szeretnénk minél több adatot gyűjteni és feldolgozni, és felkészülni a szombati napra.”

HIRDETÉS

Egginton hozzátette, bár jól ismerik a barcelonai versenypályát, bőven várnak kihívások az F1-es mezőnyre hétvégén.

„A barcelonai egy nagyon gyakran használt pálya, ezért a pálya fejlődése viszonylag sztenderd lesz, és az időjárási viszonyok pedig szárazak és melegek lesznek, így az idei versenyre nincs jelentős pályamódosítás.”

„A pálya remek erőpróbát jelent az aerodinamika és abroncshasználat szempontjából, jó keveréke az eltérő kanyarsebességeknek, az erős fékezésnek és az irányváltoztatásoknak, egy hosszú célegyenessel kombinálva a 4,65 km-es kör során. Minden versenyző meglehetősen jól ismeri ezt a pályát, mivel sok alsóbb kategória programjában is szerepel, de továbbra is kihívást jelentő helyszín marad, ahol bármilyen pályaelhagyást a kavicsos bukótér büntet.”

Komoly fejlesztésekkel készül Barcelonára az RB F1-es csapata
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján