Toszkán Nagydíj

Kovalainen a balszerencse ellenére is higgadt maradt

Heikki Kovlainen nem aggódik túlságosan amiatt, hogy nem tudta pontokra váltani kiváló rajtpozícióját a vasárnapi Török Nagydíjon, ahol egy defekt miatt úszott el a versenye.

Heikki Kovlainen nem aggódik túlságosan amiatt, hogy nem tudta pontokra váltani kiváló rajtpozícióját a vasárnapi Török Nagydíjon, ahol egy defekt miatt úszott el a versenye.

A finn pilóta, aki pályafutása során először indulhatott az első sorból, már a rajtnál lemondhatott a pontszerző helyekről, ugyanis miután összeért Kimi Raikkönen Ferrarijával, defektet kapott, és ki kellett állnia új gumikért.

A McLaren versenyzője ezzel visszacsúszott a mezőny végére, és bár számos előzési manővert bemutatott a futamon, csak a 12. helyen végzett.

“Nem voltam szerencsés a versenyen, a pálya piszkos oldaláról indulva, elég gyengén kaptam el a rajtot” – magyarázta a finn pilóta. “A rajtot követően összeértem Kimi autójával, és defektet kapott bal hátsó abroncsom.”

“Először nem voltam benne biztos, hogy megsérült a gumim, de a biztonsági autós periódus alatt világossá vált, hogy ki kell hajtanom a boxba új gumikért. Már itt elúszott a versenyem, mert a megtankolt autóval borzalmasan nehéz volt pozíciókat nyernem a nagy forgalomban. Minden tőlem telhetőt elkövettem a siker érdekében, de sajnos pont nélkül maradtam.”

“Néha megtörténnek az ilyen dolgok. Mindezek ellenére élveztem a hétvégét, és boldog vagyok, hogy visszaülhettem az autóba. Bosszantó, hogy nem tudtam pontokat szerezni a mai nap, pedig mindvégig gyors voltam. Már a következő futamra koncentrálok, és optimistán várom a Monacói Nagydíjat.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS