Német lapértesülések szerint a Mercedes brackley-i gyárában járt nemrég Robert Kubica – a volt F1-es versenyző állítólag a gárda F1-es szimulátorát próbálhatta ki.
Német lapértesülések szerint a Mercedes brackley-i gyárában járt nemrég Robert Kubica – a volt F1-es versenyző állítólag a gárda F1-es szimulátorát próbálhatta ki.
A lengyel pilóta télen már a Mercedes DTM-autójával is tesztelhetett, végül azonban úgy döntött, ralival folytatja 2014-ben a Citroën színeiben.
A 28 esztendős Kubica mindazonáltal nem titkoltan arra vágyik, hogy egy napon ismét a Forma-1-ben versenyezzen – a Bild című napilap értesülései szerint a BMW és a Renault volt F1-es pilótája nemrég Brackley-ben, a Mercedes főhadiszállásán járt, ahol a csapat szimulátorával dolgozhatott.
A lap szerint az egyik rivális Forma-1-es istálló tagja találkozott a lengyellel a londoni repülőtéren néhány hete – azért látogatott Angliába, hogy ellátogasson a Mercedeshez.
A német gyártó motorsport-igazgatója, Toto Wolff korábban úgy nyilatkozott, szívesen segítenek Kubicának, ha a lengyel versenyző úgy szeretné.