Robert Kubica szerint az idei évben látottak alapján kijelenthető, hogy csapata egy sokkal könnyebb téli időszak elé néz, mint a tavalyi évben, mert csakis az új autó fejlesztésére fókuszálhat, és nem kell azzal foglalkoznia, hogy lesz-e elég pénze a versenyzésre.
Robert Kubica szerint az idei évben látottak alapján kijelenthető, hogy csapata egy sokkal könnyebb téli időszak elé néz, mint a tavalyi évben, mert csakis az új autó fejlesztésére fókuszálhat, és nem kell azzal foglalkoznia, hogy lesz-e elég pénze a versenyzésre.
A francia gárda egy borzalmasan nehéz szezont teljesített a tavalyi évben, nem akartak jönni az eredmények, ráadásul a szingapúri csalásügy kirobbanása miatt több szponzora és támogatója is elhagyta, így sokáig az is kérdéses volt, el tud-e indulni 2010-ben.
Azonban azt követően, hogy az anyacég a csapat többségi tulajdonrészét eladta a luxemburgi GenII Capitalnak, biztosítva lett az alakulat jövője a Forma-1-ben, és az új vezetőségnek, valamint Kubicánek köszönhetően, elkezdtek jönni az eredmények az idei évben.
„A fejlődés igen nagy a tavalyi évhez képest” – mondta a lengyel versenyző a riportereknek Brazíliában. „Talán nem volt olyan sok nagy fejlesztésünk az idei bajnokság során, azonban azok az elemek, amik kijöttek a gyárból, kivétel nélkül azonnal működtek, ami nagy dolog.”
„Szóval, ha tudjuk tartani ezt a szintet, és még egy kicsivel több újítást hozunk ki a gyárból a következő idényben, az mindenképpen segítni fog a további előrelépésben. Arra számítok, hogy az idei tél könnyebb lesz a srácoknak a gyárban, mert nem a túlélésre, csakis az új versenygép építésére kell fókuszálnunk.”
Kubica azonban hozzátette, hogy lehetetlen megjósolni, mekkora előrelépésre számíthat csapata, hiszen nagyon kemények az ellenfelek.
„Lehetetlen előzetes jóslatokba bocsátkozni” – mondta. „A sebességeket és a teljesítményeket figyelembe véve, nagyon nehéz.”
“Ha valaki 12 hónappal ezelőtt azt mondta volna, hogy az idei évben a Mercedesszel fogok harcolni, akkor nem hittem volna neki, hiszen a Brawn (most a Mercedes) fényévekkel előrébb volt a Renault-nál a tavalyi esztendőben.”
„A dolgok nagyon gyorsan változnak, és ez is azt bizonyítja, hogy a Forma-1-ben soha nem lehetsz biztos abban, hogy mi fog történni a következő héten, nem hogy a következő évben.”