A Renault elsődleges célja, hogy közelebb kerüljön riválisaihoz a szezon hátralévő részében, nem pedig az, hogy akár szerencsével, behúzzon egy futamgyőzelmet az utolsó versenyeken, mondta a csapat lengyel versenyzője, Robert Kubica.
A Renault elsődleges célja, hogy közelebb kerüljön riválisaihoz a szezon hátralévő részében, nem pedig az, hogy akár szerencsével, behúzzon egy futamgyőzelmet az utolsó versenyeken, mondta a csapat lengyel versenyzője, Robert Kubica.
A francia alakulat kiválóan kezdte az idei évet, két dobogós helyezést is szerzett, ám az utóbbi időben úgy tűnik, talajt vesztett az élcsapatokkal szemben, amin Kubica még az idei évben változtatni szeretne.
„Őszintén szólva, nem tudom, hogy milyen helyzetben arathatnánk győzelmet, ez egyelőre nem is szerepel a reális céljaink között” – nyilatkozta a lengyel pilóta az újságíróknak Belgiumban.
„A célunk az, hogy csökkentsük a különbséget köztünk és az élcsapatok között. Ha egy futamon az első öt autó bajba kerül és kiesik, mi pedig a hatodik helyen vagyunk, akkor győzelmet arathatunk, de ezt nagyon nehéz megjósolni.”
Bár sokan úgy gondolják, hogy egy esős káoszfutam javíthatja a Renault győzelmi esélyeit, Kubica úgy érzi, ez nem teljesen igaz.
„Nem hiszem, hogy sokkal versenyképesebbek lennénk vizes pályán” – magyarázta. „Nem arról szól a dolog, hogy száraz pályán hirtelen egy másodperccel lassabbak, vizes pályán pedig fél másodperccel gyorsabbak vagyunk mindenkinél.”
„Persze sok múlik a körülményeken, azonban a csapaton belül senki nem gondolkodik a győzelmen az idei évben. Természetesen, ha sikerülne, az nagyon jó lenne, de az igazat megvallva, ez nem egy reális cél az idei szezonra.”
Kubica azt is elmondta, hogy elégedett azzal a fejlődéssel, amit csapata bemutatott az idei évben, jóllehet az utóbbi versenyeken a felzárkózás egy kissé megtorpant, de a lengyel versenyző bízik abban, hogy az F-csatorna bevetésével ismét lendületre kaphatnak.
„Teljesen normális, hogy könnyebb a felzárkózás, mikor jobban le vagy maradva” – mondta. „Amint egyre közelebb vagy az élbolyhoz, sokkal nehezebb a dolgod.”
„Voltak az idei évben olyan periódusok, mikor nagyon könnyen csökkentettük a különbséget, és aztán a következő két-három hétvégén veszítettünk abból. Ez azonban teljesen normális, és függ a fejlesztésektől, illetve a többi csapattól.”
„Az elmúlt időben nagyon sok időt és energiát fektettünk az F-csatorna kifejlesztésébe, ami ezen a hétvégén élesben is debütál, és ami reményeink szerint ismét löketet adhat, melynek segítségével közelebb kerülhetünk az élmenőkhöz.”