Austin mellett idén egy másik amerikai helyszín, Miami is bemutatkozik az F1-es naptárban: az amerikai nagyvárosban május 6-8. között rendeznek futamot, míg az Amerikai Nagydíjat október 21-23. között tartják Texasban.
A legfrissebb hírek szerint pedig hamarosan tovább terjeszkedhet a Forma-1 az Egyesült Államokban, Las Vegas ugyanis közel áll ahhoz, hogy megállapodásra jusson a Liberty Mediával. Úgy tudni, akár már 2023-ban versenyt rendezhetnek itt: a pontos helyszín még nem ismert, a hírek szerint azonban a kaszinóhotelekkel szegélyezett Las Vegas Stripen belül alakítanák ki a versenypályát.
Az austini versenypálya főnöke, Bobby Epstein nemrég azt mondta, ő el tudja képzelni, hogy egy harmadik versenyt is rendezzenek Amerikában.
„Határozottan el tudom képzelni Miamit és Vegast párban, egy kellemes tavaszi időpontban, majd Austint és Mexikóvárost ősszel” – mondta a szakember a RacingNews365.com című internetes portálnak.
Las Vegasban egyébként már rendeztek F1-es versenyt, 1981-ben és 1982-ben látogatott ide a mezőny: az első futamot Alan Jones nyerte a Williamsszel, majd a következő évben a Tyrrell pilótája, Michele Alboreto győzedelmeskedett.