A Forma-1 háromszoros világbajnoka, Niki Lauda szerint Kimi Raikkönen nem fogja tudni megvédeni bajnoki címét az idei évben, ugyanis a finn pilótában nincs meg az a tűz, ami a címvédéshez elengedhetetlen.
A Forma-1 háromszoros világbajnoka, Niki Lauda szerint Kimi Raikkönen nem fogja tudni megvédeni bajnoki címét az idei évben, ugyanis a finn pilótában nincs meg az a tűz, ami a címvédéshez elengedhetetlen.
Az osztrák szakember azonban biztos benne, hogy a Ferrari és a McLaren versenyzői közül – kemény küzdelem után – kerül majd ki a végső győztes.
Bár a Ferrari duója közül jelenleg Kimi Raikkönen van előkelőbb helyen, Lauda úgy gondolja, hogy a finn pilóta csapattársa, Felipe Massa eredményesebb lehet az éllovas, Lewis Hamilton ellen a szezon hátralévő részében.
“Eddig Massa és Hamilton a nyerő, hiszen Raikkönen teljesítménye nagyon hullámzó” – mondta Lauda, aki szerint a Ferrari előbb vagy utóbb kénytelen lesz egyik versenyzője mellé állni, máskülönben nem fogja tudni megvédeni bajnoki címét.
“Ez automatikusan meg fog történni egy bizonyos ponton, azonban véleményem szerint versenyzői szemszögből nézve, jelenleg Massa jobb teljesítményt nyújt, mint Raikkönen.”
Az egykori világbajnok azonban hozzátette, nagyon nehéz megmondani, ki a legjobb versenyző a mezőnyben, ugyanis az nagyban az autó adott futamon mutatott teljesítményétől függ.
“Budapesten egyértelműen Massa volt a legjobb, azonban az előző két futamon Hamilton parádézott” – tette hozzá Lauda, aki Timo Glock-ot tartja az év újoncának.