A Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli csütörtökön megerősítette, a július végi Magyar Nagydíjig biztosan nem változtat jelenlegi abroncsainak szerkezetén.
A Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli csütörtökön megerősítette, a július végi Magyar Nagydíjig biztosan nem változtat jelenlegi abroncsainak szerkezetén.
Az olasz vállalat eredetileg már a múlt hétvégi Kanadai Nagydíjon bevetette volna új szerkezetű abroncsait, ám végül a királykategória mezőnye a pénteki edzésnapon csupán tesztjelleggel használta a prototípusokat – a Pirelli úgy tervezte, az új gumikat először Silverstone-ban veti be élesben.
Miután azonban a kedvezőtlen időjárás megnehezítette a gumitesztet Montrealban, változtatni kellett a terveken, ráadásul a Pirelli bejelentette, hogy nem a szerkezetmódosítással, sokkal inkább egy új ragasztási eljárással szeretné elejét venni az évad első versenyein tapasztalt futófelület-leválásoknak.
Az olasz vállalat csütörtökön hivatalos közleményben jelentette be a következő három versenyen használatos gumikeverékeket, megerősítve azt is, hogy az abroncsok szerkezetén nem változtat.
„A döntést arra alapozva hoztuk meg, hogy a kanadai edzéseken kipróbált új gumit nem sikerült megfelelően tesztelni az eső miatt – ráadásul a csapatoknak nem sikerült egyhangúlag megállapodni a bevezetendő módosításokkal kapcsolatban” – áll a Pirelli által kiadott kommünikében.
A gumigyártó a soron következő, angliai hétvégére a kemény- és közepes keverékekkel érkezik majd, míg Németországban a közepes és a lágy vegyület lesz használatban.
Ami pedig a Magyar Nagydíjat illeti: a Pirelli úgy döntött, az elmúlt évek gyakorlatával ellentétben ezúttal két legkeményebb gumikeverékét – a közepes- és kemény vegyületet – veti be a Hungaroringen.