A Scuderia Toro Rosso versenyzője, Vitantonio Liuzzi szerint még legalább két hetet kell várnia arra, hogy megtudja, van-e jövője a Forma-1-ben, miután jelenlegi csapata nem tart rá igényt a 2008-as idényben.
A Scuderia Toro Rosso versenyzője, Vitantonio Liuzzi szerint még legalább két hetet kell várnia arra, hogy megtudja, van-e jövője a Forma-1-ben, miután jelenlegi csapata nem tart rá igényt a 2008-as idényben.
Az olasz versenyző jelenleg több csapattal is tárgyalásban áll egy esetleges szerződés reményében, ám a megbeszélések még gyerekcipőben járnak, így a bejelentés – ha egyáltalán lesz – még várat magára.
“A jövő éven dolgozom” – mondta Liuzzi az Olasz Nagydíj csütörtöki sajtókonferenciáján. “Célom az, hogy továbbra is a Forma-1-ben maradjak. Versenyzői pályafutásom kezdete óta ez a célom, és meg szeretném mutatni, mit is tudok valójában egy versenyképes autóban, mert az idei évben rengeteg problémánk volt.”
“Azonban jelenleg még semmi nincs eldöntve. A versenyzői piac most egyhelyben toporog, és legalább kettő, de akár három hét is kell még ahhoz, hogy kiderüljön, mi lesz velem a jövőben. Azonban keményen dolgozom, és bízom a legjobbakban” – folytatta az olasz pilóta, aki nem szeretne tesztpilótaként tevékenykedni a 2008-as idényben.
“Jelenleg csakis a versenyzésre koncentrálok, mert szerintem az elmúlt két évben nem igen volt alkalmunk megmutatni valós erőnket, ugyanis mindig nehéz helyzetben voltunk. Éppen ezért bízom benne, hogy a jövő évben, ha lehetséges, továbbra is a Forma-1-ben maradhatok. Remélem akkor erősebb csapatban versenyezhetek. Keményen küzdök azért, hogy én is ott legyek a jövő évi szezonnyitó rajtrácsán a többi 21 pilótatársammal egyetemben.”