A McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier Monzában úgy nyilatkozott, elképzelhető, hogy a szezonvégi, Abu Dhabiban esedékes teszten már kipróbálják a Honda vadonatúj V6-os erőforrását.
A McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier Monzában úgy nyilatkozott, elképzelhető, hogy a szezonvégi, Abu Dhabiban esedékes teszten már kipróbálják a Honda vadonatúj V6-os erőforrását.
A wokingi gárda 2015-ben már nem a Mercedes, hanem a japán vállalat motorjaival száll harcba a Forma-1-ben, és bár Arai Jasuhisa, a Honda motorsport-igazgatója a napokban úgy fogalmazott, várhatóan csak a következő szezon első téli tesztjén viszi pályára aggregátjukat a brit istálló, Eric Boullier kifejtette, lehet, hogy már korábban sort kerítenek erre.
„Ami a Honda-motoros McLaren tesztjét illeti, még nem született döntés arról, hogy hol lesz és mikor” – mondta a francia szakember.
„Még nyitott a dolog, és igaz, hogy volt egy nyilatkozat ezzel kapcsolatban [a Honda részéről], de mi még nem adunk határozott választ erre a kérdésre, mert még nem tudjuk.”
„De nagyon valószínű, hogy még Jerez előtt sor kerül rá.”
Sok múlik persze azon, a Hondának mennyire sikerül megbízhatóvá varázsolni az új erőforrást, és hogy az üzemképes lesz-e november végére – amikor befejeződik a szezon, és megtartják az utolsó tesztet Abu Dhabiban.
„Igaz, hogy a jerezi teszt a biztos, de nyitva hagyjuk az ajtót, hiszen ha minden jól halad, akár már korábban is kipróbálhatjuk.”