Erős teljesítményt vár a hétvégi Európa Nagydíjon a Ferrari versenyzője, Felipe Massa, aki szerint a valenciai utcai pályán kiderülhet, hogy csapata mennyit fejlődött aerodinamikai téren.
Erős teljesítményt vár a hétvégi Európa Nagydíjon a Ferrari versenyzője, Felipe Massa, aki szerint a valenciai utcai pályán kiderülhet, hogy csapata mennyit fejlődött aerodinamikai téren.
A brazil versenyző a maranellói gárda hivatalos weboldalán vezetett blogjában elárulta, nagy örömmel tér vissza a spanyol versenyhelyszínre, ahol 2008-ban a pole pozíció megszerzése után győzelemnek örülhetett.
„Szép emlékeket őrzök a valenciai utcai pályáról, hiszen az első versenyt 2008-ban megnyertem az első rajtkockából indulva” – mondta Massa.
„2009-ben [a hungaroringi baleset miatt] kihagytam a futamot, tavaly viszont újra versenyképes voltam, jó versenyt futottam a nevezetes biztonsági autós incidensig. Szóval minden okom meg van arra, hogy erős hétvégét várjak, és miután az előrejelzések szerint meglehetősen meleg is lesz, a Ferrari 150° Italia minden bizonnyal jól bánik majd a gumikkal.”
Massa hozzátette, habár a valenciai pályán rendkívül nehéz előzni, a hétvégi versenyen valamivel jobb lehet a helyzet, köszönhetően az előzést elősegítő rendszereknek.
„Az utcai pályákat elsősorban azért éri sok kritika, mert nehéz előzni rajtuk, idén viszont rendelkezésünkre áll a légellenállást csökkentő rendszer (DRS), és akárcsak Kanadában, itt, Valenciában is két előzési zónát használhatunk majd. Ez biztosan megváltoztatja majd a verseny karakterisztikáját, mivel sokkal könnyebb lesz majd előzni.”
„Mindent meg kell tennünk azért, hogy meggyőződjünk arról, az egész futam során versenyképes autó áll majd rendelkezésünkre, mert – ahogyan azt már láthattuk is az idei évben – ha az autód nem elég jó, akkor nagyon könnyen pozíciókat veszíthetsz.”
A 30 éves versenyző hozzátette, a Pirelli abroncsai ezen a hétvégén is kulcsszerepet kapnak majd, ám reméli, hogy a Ferrari versenygépei jól bánnak az idén első ízben használatos közepes keverékekkel.
„A gumiválasztás egy másik érdekes faktor lehet, hiszen először használjuk majd a Pirelli közepes keverékű abroncsait, opciós gumiként pedig a lágy összetételű van megjelölve, amit már jól ismerünk.”
A világbajnoki küzdelem szempontjából rendkívül fontos időszak következik a maranellói gárda számára: a csapat vezérkara korábban úgy nyilatkozott, a júliusi Brit Nagydíj környékén eldőlhet, hogy van-e értelme tovább küzdeni a trófeáért, vagy ideje átállni a jövő évi versenyautó fejlesztésére.
„Elég mozgalmas időszaknak nézünk elébe, öt hét alatt négy futamot teljesítünk, és noha a Ferrari versenyképes volt a legutóbbi néhány versenyen, hamarosan megérkezünk Silverstone-ba, ami valószínűleg sokkal jobban fekszik majd riválisainknak, akik jobban mennek azokon a pályákon, melyek jelentős aerodinamikai leszorítóerőt követelnek meg” – magyarázta Massa.
„Viszont nyilvánvaló, hogy sikerült fejlődnünk ezen a területen is a barcelonai viadal óta, és érdekes lesz látni, hogy teljesítünk majd ezen a hétvégén: még ha a valenciai egy utcai pálya is – miután karakterisztika szempontjából valahol a monacói és a kanadai aszfaltcsík között helyezkedik el –, van egy gyors utolsó szektora, ahol jó visszajelzést kaphatunk arról, mennyit javult az autónk.”