Felipe Massa felszabadultan várja a Brazil Nagydíjat, miután legnagyobb riválisa, Lewis Hamilton hét pontra növelte előnyét a bajnokságban. A Ferrari brazil pilótája úgy érzi, nincs veszítenivalója, és csakis arra koncentrál, hogy megnyerje hazai versenyét.
Felipe Massa felszabadultan várja a Brazil Nagydíjat, miután legnagyobb riválisa, Lewis Hamilton hét pontra növelte előnyét a bajnokságban. A Ferrari brazil pilótája úgy érzi, nincs veszítenivalója, és csakis arra koncentrál, hogy megnyerje hazai versenyét.
Azzal, hogy Hamilton fölényes győzelmet aratott a Kínai Nagydíjon, elég csak az ötödik helyen végeznie a szezonzárón ahhoz, hogy a sport valaha volt legfiatalabb bajnokává avanzsáljon.
A bajnoki címért még szintén harcban álló Massa eközben csakis abban reménykedhet, hogy bajba kerül riválisa a szezonzárón, máskülönben nem sok esélye lesz a végső győzelemre.
A Ferrari brazil pilótája éppen ezért elmondta, nem érez magán extra nyomást, sőt az esélytelenek nyugalmával készül hazai versenyére, ahol legfőbb célja az lesz, hogy megszerezze a győzelmet.
“Való igaz, hogy jóval nehezebb dolgom lesz, mint Lewisnak a pontállás miatt, azonban nem aggódom túlságosan emiatt” – mondta Massa. “Csakis arra kell fókuszálnom, hogy megnyerjem a vasárnap délutáni futamot, remélhetőleg úgy, hogy csapattársam mögöttem végezzen.”
“Ez egyetlen dolog, amire gondolok, az a győzelem. A többi ugyanis nem rajtam múlik. Biztos vagyok abban, hogy Lewis megpróbál nyomás alatt tartani, azonban ez nehéz lesz, hiszen nincsen veszítenivalóm.”
“Mindenki mögöttem áll, és az összes nyomás rá (Lewis) nehezedik majd, különösen annak tudatában, ami a tavalyi szezonban történt. Már alig várom a szezon utolsó vasárnapját.”
A Ferrari győzelmével végződött az utolsó két Brazil Nagydíj: Massa simán nyert 2006-ban, és tavaly is sokáig vezetett, majd az utolsó kiállása alkalmával átadta vezető pozícióját csapattársának, Kimi Raikkönennek, aki ezzel megnyerte a vb-címet.
“Lehetetlen megjósolni, hogy mi fog történni a Brazil Nagydíjon, azonban szerintem az autóink mindig jól szerepelnek ezen a pályán, még akkor is, ha ennek nem tudom a magyarázatát” – mondta Massa.
“Mindig is jól szerepeltünk Brazíliában, és arra számítok, hogy ez a jövő hétvégén sem lesz másképp, függetlenül attól, hogy milyen lesz az idő a kvalifikáción, illetve a versenyen.”
A brazil pilóta továbbá azt is elmondta, hogy számít Raikkönen segítségére, ha arra szüksége lesz, és nem foglalkozik azokkal, akik támadást intéztek ellene kínai manővere miatt, mikor megelőzte csapattársát a verseny utolsó szakaszában.
“Tudom, hogy sokat beszéltek arról, ahogyan megelőztem Kimit a sanghaji futam utolsó szakaszában, azonban ezek a kommentek olyan emberektől származtak, akiknek fogalmuk nincs arról, hogy miként működik a sport” – folytatta Massa.
“Ez egy csapatsport, és mind Kimi, mind én tudjuk, hogy azt kell tennünk, ami a csapatnak a legjobb. Természetesen egy versenyző mindig a győzelemre hajt, és mindig az élen akar végezni, függetlenül attól, hogy egy barátja ellen versenyez egy számítógépes játékban, vagy éppen igazi Forma-1-es autót vezet.”
“Azonban minden versenyző szerződésben áll csapatával, így nem egyénileg versenyez. Mikor harcban állsz a bajnoki címért, és csak egyik versenyződnek van matematikai esélye a végső győzelemre, akkor a csapat összes tagja egy dologra hajt, méghozzá arra, hogy azt a versenyzőt olyan pozícióba juttassa, ahol a lehető legnagyobb esélye van a győzelemre. Ez is a sport része.”