A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa elmondta, csapatának mindent tökéletesen kell csinálnia a vasárnapi futamon, ha harcba akar szállni a győzelemért a Német Nagydíjon.
A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa elmondta, csapatának mindent tökéletesen kell csinálnia a vasárnapi futamon, ha harcba akar szállni a győzelemért a Német Nagydíjon.
Massa az első sorból, Lewis Hamilton mellől vághat majd neki a holnapi megmérettetésnek, azonban tisztában van azzal, hogy csak abban az esetben lesz esélye harcba szállni a győzelemért, ha egyetlen hibát sem vét csapata a vasárnapi versenyen.
“Biztos vagyok benne, hogy nagyon kemény lesz a küzdelem” – mondta Massa az időmérő utáni sajtótájékoztatón.
“Nem tudom, ki mennyi üzemanyaggal körözött, azonban ha megnézzük a múlt heti teszteken, illetve a reggeli edzésen futott köridőket, láthatjuk, hogy nagyon szoros a mezőny.”
“Szerintem hatalmas csata lesz majd a Ferrari és a McLaren között. A holnapi versenyen négy autó lesz harcban a győzelemért, ami minden bizonnyal nagyon érdekes lesz. Azonban ahhoz, hogy jól szerepeljünk, mindent tökéletesen kell csinálnunk” – folytatta Massa, aki már régen elfelejtette a Brit Nagydíjat, ahol borzalmasan gyengén teljesített az esőben.
“Nem hiszem, hogy egyfajta visszatérésről lenne szó. Tudom, hogy gyors vagyok, és egész pályafutásom során nagyon jól mentem az esőben.”
“Mikor esett, mindig nyertem a gokartban. Nem tudom, miért mondják azt az emberek, hogy nem vagyok jó az esőben. Mindig is jól mentem a vizes pályán, és nem felejtettem el vezetni” – tette hozzá a brazil pilóta.