Felipe Massa állapota napról-napra folyamatosan javul, így személyi orvosa péntek délután megerősítette, hogy terveik szerint a brazil versenyző hétfőn elhagyja a Honvéd kórházat, és egy magángéppel Sao Paulóba utazik.
Felipe Massa állapota napról-napra folyamatosan javul, így személyi orvosa péntek délután megerősítette, hogy terveik szerint a brazil versenyző hétfőn elhagyja a Honvéd kórházat, és egy magángéppel Sao Paulóba utazik.
A Ferrari brazil versenyzője a Magyar Nagydíj szombati időmérőjén sérült meg, mikor egy közel egy kilós acélrugó áttörte sisakjának plexijét, melynek következtében koponyasérülést szenvedett, ami azonnali operációt igényelt.
Massa állapota azonban napról-napra javul, hétfőn felébresztették az altatásból, és levették a lélegeztető gépről, szerdán már az intenzív osztályt is elhagyhatta, ma pedig bejelentették, hogy mivel minden a terveknek megfelelően alakul, jövő hétfőn elhagyhatja a kórházat.
Mindezt magánorvosa, Dino Altman erősítette meg pénteken, aki azt is elmondta, hogy a brazil pilóta jól érzi magát, úgy tűnik, a szemével is minden rendben, és nem lesz szükség speciális utókezelésre, így nem tervezik, hogy Párizsba szállítsák Gerard Saillant klinikájára, ahol korábban helyettesét, Michael Schumachert is kezelték, miután 1999-ben eltörte lábát.
Altman szerint Massa hangulata kiváló, visszatért az életkedve, és ha minden a tervek szerint alakul, akkor akár még az idei évben újból versenyautóba ülhet, ám az biztos, hogy az augusztus végi Európa Nagydíjon nem áll rajthoz.