Bár még nem is csapattársak, a Ferrarinak máris közbe kellett avatkoznia, hogy csökkentse a feszültséget, miután Felipe Massa az újságíróknak kerek perec kijelentette, hogy véleménye szerint Fernando Alonso igenis tudott a tavalyi szingapúri csalásügyről.
Bár még nem is csapattársak, a Ferrarinak máris közbe kellett avatkoznia, hogy csökkentse a feszültséget, miután Felipe Massa az újságíróknak kerek perec kijelentette, hogy véleménye szerint Fernando Alonso igenis tudott a tavalyi szingapúri csalásügyről.
A Ferrari brazil versenyzője, aki július végi balesete óta nem aktív résztvevője a Forma-1-nek, duplán csalódott a tavaly történtek miatt, mert nem csak a sport jó hírneve került veszélybe, hanem úgy érzi, a csalásügy miatt veszítette el a tavalyi világbajnoki címet.
Massa a héten visszatért hazájába, ahol a hétvégén megrendezésre kerül a szezon utolsó előtti versenye, amit ő fog leinteni.
A brazil pilóta szerdán, egy médiaebéden vett részt, ahol az újságíróknak érdekesen nyilatkozott a tavalyi botrányról, és leendő csapattársáról.
“Kétség nem fér hozzá, hogy Fernando tudott róla. Elképzelhetetlen, hogy nem volt tudomása arról, hogy mi történik. Meggyőződésem, hogy igenis tudott a tervről, hiszen ez is a logikus” – jelentette ki Massa.
Mindez pedig nagy port kavart az olasz és spanyol médiában, így a Ferrari nem tehetett mást, mint néhány órával később kiadott egy közleményt hivatalos weboldalán, melyben maga az érintett tisztázta magát.
“Amit mondtam, az csak a megérzéseimen alapul, nincsenek konkrét bizonyítékaim” – mondta a brazil pilóta. “Az FIA Motorsport Világtanács bejelentette, hogy semmi nem utal arra, hogy Fernandót értesítették volna arról, hogy mi történik, és én ezt tiszteletben tartom.”
“Természetesen csalódott vagyok a tavaly Szingapúrban történtek miatt. Már számtalanszor elmondtam, hogy mit gondolok erről, így itt az ideje, hogy lezárjuk ezt a fejezetet, és a jövőbe tekintsünk.”
“Azt viszont már most kijelenthetem, hogy mindez nem fogja befolyásolni a kapcsolatomat Fernandóval, mikor csapattársak leszünk jövőre” – tette hozzá Massa, aki jövőre visszatér a Forma-1-be.