Massa: Képtelen voltam harcba szállni Hamiltonnal - F1VILÁG.HU

Massa: Képtelen voltam harcba szállni Hamiltonnal

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Felipe Massa elmondta, egyszerűen képtelen volt maga mögött tartani Lewis Hamiltont a vasárnapi futam utolsó szakaszában, mert Ferrarija nem volt elég versenyképes a hétvégi Német Nagydíjon.

Felipe Massa elmondta, egyszerűen képtelen volt maga mögött tartani Lewis Hamiltont a vasárnapi futam utolsó szakaszában, mert Ferrarija nem volt elég versenyképes a hétvégi Német Nagydíjon.

A brazil versenyzőnek esélye lett volna megszerezni a győzelmet a mai futamon, miután a McLaren vezetése úgy döntött, nem hívja ki a boxba Hamiltont a biztonsági autós periódus alatt – ami egyben azt is jelentette, hogy a brit versenyzőnek kilenc kör alatt kellett volna annyi előnyt összeszednie, hogy utolsó kiállását követően visszatérjen az élre.

Massa azonban nem tudott élni a lehetőséggel, és nem hogy az egy kiállással operáló Piquet-t nem tudta megelőzni, az utolsó körökben Hamilton is könnyedén elment mellette, így be kellett érnie a harmadik hellyel.

“Egyszerűen nem volt meg az autóm megfelelő sebessége. A keményebb keverékű abroncsokon voltam, mert a lágyabbakon még gyengébben teljesítettem” – magyarázta Massa.

“Az autó stabilitása nem volt tökéletes, és a fékeimmel is problémák voltak. Rengeteget veszítettem a teljesítményemből. Nem volt versenyképes az autóm, így nem tudtam harcba szállni a pozíciókért. Mindent megtettem, de ez a mai napon nem volt lehetséges.”

A brazil pilóta azt is hozzátette, hogy már a verseny elején tudta, nem sok esélye lesz a győzelemre, hiszen Hamilton olyan tempót diktált az első körökben, melyre képtelen volt reagálni.

“Nagyon nehéz versenyre számítottam, mert már az elején hihetetlen tempót diktált Lewis. Ekkor tudatosult bennem az, hogy ezen a pályán sokkal gyorsabbak nálunk” – magyarázta Massa.

“Látva a versenyen mutatott teljesítményét, azt kell mondanom, hogy kiválóan mentem az időmérőn, hiszen sokkal gyorsabbak voltak nálunk. Az első etapban körönként fél másodpercet adott nekem, és ez az a helyzet, mikor tehetetlen vagy, mert nem tudsz mit csinálni.”

Massa egyébként elégedett a harmadik helyével, hiszen mindössze négy pont választja el a bajnokság élére álló Lewis Hamiltontól a pontversenyben.

“Úgy gondolom, hogy nem állunk olyan rosszul, és elégedettek lehetünk a harmadik hellyel, hiszen a szezon felénél járva még minden teljesen nyitott. Nagyon keményen kell dolgoznunk, ebben biztos vagyok, de tudom, hogy a csapat mindent megtesz azért, hogy egy versenyképes autót biztosítson számunkra a következő futamon” – tette hozzá a brazil.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!