Felipe Massa már alig várja, hogy minél hamarabb visszatérhessen a versenypályára, miután hétfőn elhagyta a budapesti Honvéd kórházat, ahol a Magyar Nagydíjon elszenvedett súlyos balesetét követően, életmentő műtétet hajtottak végre rajta.
Felipe Massa már alig várja, hogy minél hamarabb visszatérhessen a versenypályára, miután hétfőn elhagyta a budapesti Honvéd kórházat, ahol a Magyar Nagydíjon elszenvedett súlyos balesetét követően, életmentő műtétet hajtottak végre rajta.
Kilenc nappal azután, hogy a Magyar Nagydíj időmérő edzésén egy közel egy kilós acélrugó fejen találta, melynek következtében súlyos, életveszélyes koponyasérüléseket szenvedett, ami azonnali operációt igényelt, a brazil versenyző elhagyhatta a Honvéd kórházat.
Massa várandós feleségével együtt, hétfő délelőtt, egy magángéppel Brazíliába vette az irányt, ahol tovább folytatják gyógykezelését, hogy minél előbb visszatérhessen a versenypályára.
A Ferrari pilótája elmondta, hogy a balesetből semmire nem emlékszik, ám bevallotta, hogy nem fél a történtek után, és már alig várja a visszatérést.
“Semmire nem emlékszem a balesetből, így mindent utólag kellett megtudnom” – mondta Massa, balesete után készített első interjújában.
“Mikor láttam Rob Smedley-t (versenymérnöke), azt kérdezte tőlem, emlékszem-e Rubensre, de az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy mögötte voltam a gyorsköröm végén a Q2-ben, és aztán minden elsötétült. Ezt nehéz megmagyarázni.”
“Már sokkal jobban érzem magam, és minél előbb fel akarok épülni, hogy visszaülhessek az egyik Ferrari volánja mögé” – folytatta Massa, aki köszönetet mondott mindenkinek, aki segített neki és támogatta az elmúlt másfél hétben.
“Először is köszönöm Istennek. Aztán pedig köszönetet szeretnék mondani a pályán, és a budapesti AEK (Honvéd kórház) kórházban dolgozó orvosoknak, akik rengeteget tettek értem. Dino Altmannak is köszönettel tartozom, aki a családommal tartott Brazíliából.”
“Aztán mindenkinek köszönöm, aki imádkozott értem, és aki a saját, illetve a Ferrari weboldalán keresztül jókívánságokat küldött nekem, remélve, hogy minden rendben van.”
“Rengetegen írtak nekem, még olyanok is, akiket nem érdekel a Forma-1, csak hallották, hogy mi történt velem: nagyon köszönöm, és azt szeretném mondani nekik, hogy én is imádkozom értük. Én is ugyanezt tettem volna, ha egy másik versenyzővel baleset történt volna.”
Massa helyét egykori csapattársa, a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher veszi át az augusztus végén megrendezésre kerülő Európa Nagydíjon. A brazil pilóta azonban mindent elkövet azért, hogy mielőbb visszavegye helyét.
Arra a kérdésre, hogy tanácsol-e valamit Schumachernek, Massa a következőket mondta: “Michaelnek nincs szüksége a tanácsomra. Ő volt az, aki számos tippet és trükköt mutatott nekem karrierem során, mikor még együtt versenyeztünk a Ferrarinál.”
“Tudja, mi kell a győzelemhez, tudja, hogyan kell vezetni, egy nagyszerű pilóta: a legjobb választás volt, hogy egy ilyen fantasztikus embert ültetnek a helyemre. Biztos vagyok abban, hogy mindenki boldog lesz, hogy újra a versenypályán láthatja.”
“Azonban nagyon remélem, hogy mihamarabb visszatérhetek a pályára a Ferrarival” – tette hozzá Massa.