Massa megtartaná lendületét Barcelonára is - F1VILÁG.HU

Massa megtartaná lendületét Barcelonára is

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Idei első pontjait szerezte Bahreinben a Ferrari rutinos versenyzője, Felipe Massa, aki saját bevallása szerint optimistán várja a következő versenyeket.


Idei első pontjait szerezte Bahreinben a Ferrari rutinos versenyzője, Felipe Massa, aki saját bevallása szerint optimistán várja a következő versenyeket.

Massa kilencedikként ért célba a szigetországban vasárnap, így két pontot szerzett, míg csapattársa, Fernando Alonso a hetedik helyen ért célba.

Ugyan a Ferrari célja természetesen az, hogy a győzelmekért, illetve a világbajnoki címért harcoljon, Massa szerint elégedettek lehetnek az eredménnyel, és úgy érzi, a következő versenyeken sikerül javulniuk.

„Jó eredmény ez, de ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy nem a Ferrarihoz méltó az, hogy elégedettnek kell lennünk egy kilencedik hellyel” – nyilatkozta a brazil.

„Mindazonáltal sikerült olyan teljesítményt nyújtani, melynek köszönhetően magabiztosan várom a szezon további részét. Világos, hogy a lehető leghamarabb javítanunk kell az autó teljesítményén, hogy a legjobb helyekért harcolhassunk. Barcelonába mindenki komoly fejlesztésekkel érkezik, nekünk pedig jobb munkát kell végeznünk a többieknél, mivel vissza kell nyernünk a bajnokság elején elvesztett területet.”

A Ferrari jelenleg 45 megszerzett ponttal a konstruktőri tabella negyedik helyét foglalja el.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!