Felipe Massa határozottan cáfolta azon feltételezéseket, melyek szerint szándékosan lökte ki Lewis Hamiltont a vasárnapi Japán Nagydíjon, mellyel tönkretette riválisa versenyét, és begyűjtött egy áthajtásos büntetést.
Felipe Massa határozottan cáfolta azon feltételezéseket, melyek szerint szándékosan lökte ki Lewis Hamiltont a vasárnapi Japán Nagydíjon, mellyel tönkretette riválisa versenyét, és begyűjtött egy áthajtásos büntetést.
Massa és Hamilton a tízes kanyarban akadtak össze a második körben, mikor a brit pilóta megpróbálta megelőzni ötödik helyen haladó riválisát, miután a rajtot követően szélesen vette az első kanyart és visszacsúszott a mezőnyben.
Massa úgy gondolja, hogy versenybaleset történt, ezért sem érti, miért érdemelte ki az áthajtásos büntetést, ami miatt csak a hetedik helyen végzett, mellyel két pontot faragott hátrányából Hamiltonnal szemben.
“Hamilton későn fékezett, ahogy én is későn fékeztem, aztán egy kicsit szélesen vettem a kanyar első felét” – magyarázta Massa. “Aztán a belső ívemre húzott, ezzel a fűre kényszerítve engem. Két kerékkel a fűre hajtottam, de a következő kanyar balos volt, melynek kijáratán összeértünk, így véleményem szerint ez egy sima versenybaleset volt.”
Arra a kérdésre, hogy szándékosan hajtott-e neki Hamiltonnak, Massa a következőket válaszolta: “Természetesen nem. Két kerékkel a füvön voltam. Nem tudtam megállítani az autót, és azért voltam a füvön, mert ő oda kényszerített.”
Massa továbbá azt is elmondta, hogy véleménye szerint Hamilton megérdemelten kapott áthajtásos büntetést az első kanyarban történtek miatt.
“Az ő büntetése jogos volt, az enyémben nem vagyok biztos” – folytatta a brazil. “Az én esetemben versenybaleset történt, mert nagyon későn fékeztünk a tízes kanyar bejáratánál. Megpróbált megelőzni, és egy kicsit kisodródtam a tízes kanyarban, ő a belső íven volt, én pedig a külsőn.”
“Aztán leszorított a pályáról. Két kerékkel a fűre hajtottam, bezárta az ajtót, és összeértünk. A következő kanyarban én voltam előnyösebb pozícióban, ám mivel a fűre hajtottam, nem tudtam mit tenni és összeértünk. Ennyi történt.”
“Ami a rajtot illeti, nagyon rosszul lőtt ki, és Kimi simán elment mellette. Aztán akkor próbált meg fékezni, mikor már mindenki a kanyarban volt. Nagyon szélesen vette az ívet, ahogy Heikki is a szélesebb íven volt. Roppant veszélyes volt az első kanyar. Szerintem egy kicsit túlságosan optimista manőver volt részéről, különösen, ha a bajnokságra gondolunk.”
Annak ellenére, hogy egyre nagyobb a rivalizálás a két élmenő között, Massa úgy érzi, továbbra is jó a kapcsolatuk.
“Jó a kapcsolatom Lewisszal, és szándékosan nem fogok olyat csinálni, amivel tönkretehetem a versenyét. Ez az igazság” – tette hozzá a brazil, aki öt pontra megközelítette ellenfelét, miközben már csak két futam van hátra a bajnokságban.