Felipe Massa elmondta, abszolút optimistán várja a hétvégén megrendezésre kerülő szezonzáró Brazil Nagydíjat, ahol véleménye szerint minden esélye meglesz arra, hogy megszerezze pályafutása első bajnoki címét a Forma-1-ben.
Felipe Massa elmondta, abszolút optimistán várja a hétvégén megrendezésre kerülő szezonzáró Brazil Nagydíjat, ahol véleménye szerint minden esélye meglesz arra, hogy megszerezze pályafutása első bajnoki címét a Forma-1-ben.
A Ferrari brazil pilótája, aki hét pontos hátrányban várhatja a szezonzárót, úgy érzi, hogy az a tény, hogy hazai közönsége előtt versenyezhet, hatalmas előnyt jelenthet majd számára a verseny napján, vasárnap.
“A közönség sokat segíthet, különösen nekem” – mondta Massa a Shell által szervezett sajtótájékoztatón Brazíliában. “Helyi, brazil versenyző vagyok, így ez segíthet, és biztos vagyok abban, hogy az emberek Hamilton ellen szurkolnak majd.”
“Sokat várok a hétvégétől. Természetesen jobban örülnék, ha hét pontos előnyben és nem hét pontos hátrányban kezdhetném meg a futamot, azonban optimista vagyok. Bízom abban, hogy jó lesz a versenyem, meg akarom nyerni a bajnokságot, de sajnos ez nem csak rajtam múlik. Viszont száz százalékig optimista vagyok.”
Bár egyre nagyobb a valószínűsége az esőnek, Massa nem aggódik az időjárás miatt, pedig az idei évben látottak alapján sem ő, sem pedig az F2008-as nem teljesít túl jól a hűvös, esős körülmények között.
“Sokan kritizáltak, azonban fel kell készülnünk a kritikára” – mondta Massa, mikor az esős teljesítményéről kérdezték. “Az emberek azt mondják, hogy nem tudok vezetni az esőben, mert a kartban és a kisebb szériákban általában mindig nyertem az esőben, ám a Forma-1-ben számos balul elsült versenyem volt az esőben.”
“Az autó komoly kihatással van a teljesítményedre, és nem titok, hogy autónk nem muzsikál túl jól a nagy esőben, és amikor az abroncsoknak nincs meg a megfelelő hőmérséklete.”
“Mikor hidegebb van, nincs meg az ideális tapadás. A gumik nem működnek megfelelően az alacsonyabb hőmérsékleten, és szenvedünk, mert nem kopnak eléggé. Ez a nagy helyzet, de nem gondolnám, hogy ne tudnék jól teljesíteni az esőben. Sajnos volt néhány versenyem az idei évben, ami nem volt túl jó, azonban Monacóban én voltam a leggyorsabb az esőben, így nem hiszem, hogy probléma lenne velem.”