Korábban kétszer nyert már Bahreinben, így magabiztosan várja a hétvégi futamot is a Scuderia Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa, aki szót ejtett csapattársáról, Fernando Alonsóról is.
Korábban kétszer nyert már Bahreinben, így magabiztosan várja a hétvégi futamot is a Scuderia Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa.
A tizenegyszeres futamgyőztes elárulta, mindig nagyon kedvelte a sivatag közepén elterülő versenypályát, így reméli, hogy ezúttal is szép eredménnyel örvendeztetheti majd meg rajongóit.
„Hogy mi a titka annak, hogy az ember jól teljesít itt? A titok az titok!” – mondta nevetve a 31 esztendős versenyző a Bahreini Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján. „Mindig szerettem ezen a pályán versenyezni, már akkor is, amikor először jártam itt 2004-ben a Sauberrel. Egy kiváló helyszín, ahol hosszú egyenesek és kemény féktávok vannak, és a kigyorsítások is rendkívül fontosak.”
Míg csapattársa, Fernando Alonso nyerni tudott múlt vasárnap, Kínában, addig Massa csak a hatodik helyen ért célba, a verseny során ugyanis gondjai támadtak a Pirelli abroncsaival.
„Komoly problémáim voltak a szemcsésedéssel a közepes keverék esetében – ez már a pénteki edzésnapon így volt” – magyarázta. „Ahogy a pálya egyre jobbá vált a hétvége folyamán, úgy lett egyre jobb a tapadás az autó hátulján, így a versenyen arra összpontosítottam, hogy megóvjam az első gumikat.”
„De aztán felütötte a fejét a szemcsésedés, és ezért nagy árat fizettem a második etapban. A harmadik etapban úgy döntöttem, hogy nyomom, ami a csövön kifér, és ennek hála lekopott a szemcsés felület, szóval lehet, hogy az volt a legrosszabb, hogy próbáltam vigyázni az első abroncsokra”
A Pirelli Bahreinbe a közepes- és kemény keverékű abroncsokkal érkezett, Massa pedig arra számít, a manamai versenypályán jelentős lesz majd a különbség a két vegyület között.
„Nem aggódom a kemény keverékek miatt itt, Bahreinben, mivel Malajziában sem volt gond velük. A szemcsésedés jellemző volt, de ez mindenkit ugyanúgy érintett. Azt hiszem, elég nagy lesz az időkülönbség a két keverék között ezen a helyszínen, ami azt jelenti, hogy a legtöbben megpróbálják annyit használni a közepes keveréket a futamon, amennyit csak lehet.”
„Nagyon fontos lesz, hogy megfelelő stratégiát dolgozzunk ki. Azt hiszem, a Pirelli alapvetően jó munkát végez, és a versenyek is igazán látványosra sikeredtek eddig.”
Massát újságírók arról is megkérdezték Bahreinben, mennyire hasznos az, ha az ember olyan pilóták oldalán kénytelen versenyezni, mint Michael Schumacher, Kimi Räikkönen, vagy éppen Fernando Alonso.
„Mindig erős csapattársaim voltak, és sokak szerint ez nem túl jó dolog” – fogalmazott a ferraris. „Én viszont úgy gondolom, hogy ez igenis pozitívum, hiszen motiválja az embert arra, hogy a legjobbat nyújtsa. Ha ugyanis nem végzed tökéletesen a dolgod, az kitűnik, a csapattársad ugyanis mindig ott lesz. Nagyon sokat tanultam azoktól a versenyzőktől, akiket sokan a világ legjobbjainak tartanak. Az ember mindig nyomás alatt versenyez, és én szeretem ezt.”