Massa rámutatott Raikkönen gyengéjére - F1VILÁG.HU

Massa rámutatott Raikkönen gyengéjére

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Ferrari brazil pilótája, Felipe Massa szerint azért indulhatott csapattársa elől az elmúlt versenyeken, mert Raikkönen egyszerűen nem tudja megfelelő hőfokra hevíteni abroncsait az első körökben, és sokat szenved az időmérő edzéseken.

A Ferrari brazil pilótája, Felipe Massa szerint azért indulhatott csapattársa elől az elmúlt versenyeken, mert Raikkönen egyszerűen nem tudja megfelelő hőfokra hevíteni abroncsait az első körökben, és sokat szenved az időmérő edzéseken.

Az olasz gárda számára nem sikerültek túl jól az elmúlt versenyek, ami nagyban annak is köszönhető, hogy pilótáik már az időmérő edzéseken elvéreztek, különösen Raikkönen, aki az elmúlt két futamot csak a hatodik helyről kezdhette meg.

Bár eddig is sejthető volt, hogy az abroncsok miatt kerültek hátrányba az olaszok, Massa most elárulta, hogy csapattársának az okozza a legnagyobb problémát, hogy megfelelő üzemi hőfokra hevítse gumijait, különösen az időmérő edzésen.

“Öt alkalomból négyszer megfelelő üzemi hőmérsékletre tudom hevíteni az abroncsokat. Kimi viszont csak ötből egyszer, ám ha ez sikerül neki, akkor nagyon gyors tud lenni” – mondta Massa az Auto Motor und Sportnak adott nyilatkozatában.

Hasonló probléma hátráltatta a szezon első felében a BMW Sauber pilótáját, Nick Heidfeldet, ám a német versenyző az elmúlt hetekben talált valamit, amitől közelebb került márkatársához, Robert Kubicához az időmérő edzéseken.

Az elmúlt héten a Bridgestone gumifejlesztési vezetője, Hirohide Hamashima is felhívta a figyelmet arra, hogy az abroncsok komoly szerepet kapnak majd a szezon hátralévő részében, ugyanis akár azok is eldönthetik a Ferrari és a McLaren párharcát.

A japán szakember azt is elárulta, hogy míg a Ferrari a versenyen, addig a McLaren az időmérőn bánik jobban az abroncsokkal, amit az elmúlt hétvégék is bizonyítanak.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!