Lépéselőnybe kerülhet a vasárnapi Bahreini Nagydíjon a Scuderia Ferrari Forma-1-es csapatának versenyzője, Felipe Massa, aki a szombati időmérő edzésen a hatodik legjobb időt érte el.
Lépéselőnybe kerülhet a vasárnapi Bahreini Nagydíjon a Scuderia Ferrari Forma-1-es csapatának versenyzője, Felipe Massa, aki a szombati időmérő edzésen a hatodik legjobb időt érte el.
A brazil riválisaival ellentétben a Pirelli kemény keverékű abroncsaival gurult pályára a Q3-ban, és miután az előtte végző Lewis Hamiltont és Mark Webbert is hátrébb sorolják a rajtrácson, Massa a negyedik pozícióból vághat neki a holnapi versenynek.
A 31 esztendős versenyző elárulta, a közepes vegyülettel nem igazán volt elégedett, ezért döntött úgy, hogy kockáztat.
„Azt hiszem, talán a kemény keverék a preferált gumi holnapra, ezért is spóroltak vele sokan” – mondta Massa a kvalifikációt követően. „Én nem spóroltam, a keménnyel fogok rajtolni – talán sikerül pozíciókat nyernem az első etapban ennek köszönhetően, de még nem tudom, majd kiderül.”
„A verseny kétségkívül hosszú lesz. Nem igazán voltam megelégedve a közepes keverékű gumikkal sem, kicsit küszködtem az egyensúllyal, nem volt meg a megfelelő tapadás. Ezért döntöttem úgy, hogy kockáztatok.”
„Azt hiszem, ha az ember a negyedik helyről startol a kemény gumikon, az nem egy rossz dolog. Ilyenkor az ember sokkal magabiztosabban várja a versenyt, viszont még várnunk kell. Majd kiderül, hogy kifizetődik-e, vagy sem. De működhet, szóval optimista vagyok és a versenyre koncentrálok.”