Felipe Massa meggyőző teljesítményt nyújtott visszatérő versenyén, ugyanis győzelemmel zárta a hétvégi jótékonysági gokartversenyt, melyet végül egykori csapattársa, Michael Schumacher nyert meg.
Felipe Massa meggyőző teljesítményt nyújtott visszatérő versenyén, ugyanis győzelemmel zárta a hétvégi jótékonysági gokartversenyt, melyet végül egykori csapattársa, Michael Schumacher nyert meg.
Massa első igazi versenyén vett részt július végi horrorisztikus balesete óta, ami miatt ki kellett hagynia az idei bajnokság második felét a Forma-1-ben.
A már hagyományosan, minden év végén Brazíliában megrendezésre kerülő verseny két napon át tartott, szombaton és vasárnap is volt egy-egy futam, a végső sorrend pedig az eredmények összefésülése után alakult ki, így került az élre Schumi.
Massa az első futamon a harmadik helyen végzett Schumacher, és a Force India olasz versenyzője, Vitantonio Liuzzi előtt, miután az utolsó körben megelőzte a Renault tesztpilótáját, Lucas di Grassit.
A vasárnapi versenyen mind Massa, mind Schumacher átverekedte magát a teljes mezőnyön, miután az első futam végeredményének fordított sorrendjében sorakozhattak fel a pilóták a rajtrácsra.
Az egykori csapattársak hamar az élre álltak, miután elmentek a korai éllovas, Rubens Barrichello mellett, és onnantól kezdve egymással harcoltak az első helyért.
Massa végül maga mögött tudta tartani Schumachert, aki mindössze 87 ezredes lemaradásban futott be a második helyen, viszont azzal, hogy megszerezte a győzelmet az első futamon, ő nyerte meg a gokartversenyt.
A mezőnyt egyébként számos egykori és jelenlegi forma-1-es pilóta tarkította: Rubens Barrichello, Nelsinho Piquet, Antonio Pizzonia, Enrique Bernoldi, Tarso Marques, Ricardo Zonta és Luciano Burti, illetve az IndyCar sztárjai Tony Kanaan, Vitor Meira, Mario Moraes és Raphael Matos.