A Ferrari brazil pilótája, Felipe Massa biztos benne, hogy képes lesz harcba szállni a rivális McLarennel a vasárnapi Magyar Nagydíjon, ahol akár győzelmet is arathat az első sorból induló brit gárda versenyzői felett.
A Ferrari brazil pilótája, Felipe Massa biztos benne, hogy képes lesz harcba szállni a rivális McLarennel a vasárnapi Magyar Nagydíjon, ahol akár győzelmet is arathat az első sorból induló brit gárda versenyzői felett.
A McLaren duója, Lewis Hamilton és Heikki Kovalainen szerezte meg az első két helyet a szombati időmérő edzésen, így Massa csak mögülük, a harmadik helyről várhatja a holnapi futam rajtját.
A brazil pilóta azonban fantasztikusan ment a második etapban, és elmondása szerint az utolsó körben is lehetett volna gyorsabb, ha felvezető körén nem ütközik forgalomba, ami miatt nem tudta megfelelő hőmérsékletre hevíteni abroncsait.
“Nem voltam száz százalékosan megelégedve az utolsó gyorskörömmel, mert pont rossz időben érkeztem a pályára” – magyarázta Massa. “Rengeteg lassú autó volt a felvezető körömben. Keményen hajtottam, de nem tudtam megelőzni őket, így nem volt lehetőségem megfelelő hőmérsékletre hevíteni a gumikat. Nem tudtam olyan jó kört összerakni, mint az első két etapban.”
“Elég erősek voltunk, pedig reggel még sokkal nehezebb délutánra számítottunk. Azt gondolom, hogy ott vagyunk mögöttük, és megnehezíthetjük az életüket a vasárnapi versenyen, ahol mindent megteszünk majd azért, hogy harcba szálljunk a győzelemért.”
Massa továbbá azt is elmondta, hogy az új aerodinamikai elemek, melyeket csapata bemutatott ezen a hétvégén, jobbá tették az F2008-as versenygépet.
“Nos, néha, amit lát az ember, az nem tükrözi a valóságot” – mondta a brazil az új motorborításra célozva. “Néha nagy, szembetűnő dolgokat teszel fel az autóra, azonban a legtöbbször a láthatatlan, kis dolgok hozzák az áttörést, akár az aerodinamika, vagy a leszorító erő terén.”
“Ez a fejlesztés része. Nagyon keményen dolgozunk, és biztos vagyok benne, hogy a mostani versenytől még keményebben fogunk hajtani egészen a szezon végéig” – tette hozzá Massa.