Felipe Massa szerint még bármi megtörténhet a bajnoki címért folytatott küzdelemben, miközben a mezőny megérkezett az idei szezon utolsó európai futamának helyet adó Olasz Nagydíj helyszínéül szolgáló Monzába.
Felipe Massa szerint még bármi megtörténhet a bajnoki címért folytatott küzdelemben, miközben a mezőny megérkezett az idei szezon utolsó európai futamának helyet adó Olasz Nagydíj helyszínéül szolgáló Monzába.
A Ferrari brazil versenyzője mindössze két ponttal van lemaradva a listavezető Lewis Hamilton mögött a bajnokságban, miközben már csak öt futam van hátra.
“Nagyon keményen küzdelemre számítok” – mondta Massa a riportereknek Monzában. “Öt versennyel a vége előtt két pont a különbség, tehát még minden teljesen nyitott.”
“Még 50 pont megszerezhető a szezon végéig, ami komoly különbség ahhoz képest, mint ami most kettőnk között van.”
“A bajnoki cím sorsa még korántsem dőlt el, és ahogy azt az idei évben láthattuk, voltak olyan versenyek, melyeken a Ferrari, és voltak olyanok, melyeken a McLaren volt egy kicsivel jobb. Nem könnyű megjósolni, mely pályákon leszünk előnyben, vagy hátrányban.”
Massa, aki Hamilton büntetésével megszerezte a győzelmet a Belga Nagydíjon, bízik benne, hogy a Ferrari erős lesz hazai versenyén, bár tisztában van azzal, hogy a McLaren sem lesz lassú az olasz ringen.
“Úgy gondolom, hogy egy elég eredményes tesztünk volt a helyszínen. Nagyon bízom benne, hogy versenyképesek leszünk Monzában. Azonban a McLaren is erősnek tűnt a teszten, ahogy a tavalyi évben sem kellett félteni őket a versenyen, így biztosan hatalmas lesz a küzdelem.”
“Egyelőre jó irányba haladunk, a felkészüléssel is minden a legnagyobb rendben, aztán majd meglátjuk, mikorra találjuk meg a legmegfelelőbb beállításokat a versenyre” – tette hozzá Massa.