Ugyan a Maláj Nagydíj pénteki edzésnapja nem a tervek szerint alakult a ferraris Felipe Massa számára, a brazil mégis optimistán várja a szombati időmérő edzést, elmondása szerint ugyanis pontosan tudják, milyen irányba induljanak tovább a hétvége további részében.

Massa csupán a tizenhatodik helyen zárta a második sepangi edzést pénteken, ám elmondása szerint nem érdemes összehasonlítani teljesítményét csapattársáéval, Fernando Alonsóéval, a spanyol ugyanis teljesen más programot teljesített.
„Fernando és én különböző programot teljesítettünk, így főként ennek tudható be az eredménylistán látható nagy különbség” – magyarázta a brazil.
„Főként délután mentünk el más irányba, ami az én esetemben nem működött, de legalább sikerült megérteni néhány fontos dolgot az autó kezelésével kapcsolatban. Már tudjuk, mi a helyes irány, emiatt pedig sokkal optimistábban várom az időmérőt, mint Melbourne-ben.”
Massa hozzátette, el kell fogadniuk, hogy az F2012-es jelenleg nem képes arra, hogy a legjobb helyekért harcoljanak, ám mindent meg kell tenniük azért, hogy mihamarabb javítsanak a helyzeten.
„Az autónk jelen pillanatban nem elég versenyképes. Hogy érzek-e bármiféle különösebb nyomást? Nem, semmi extrát. A Ferrarinál mindig nyomás alatt versenyzünk. Ami fontos, hogy megértsük, mi nem működött Melbourne-ben, és azt hiszem, minden a rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy ezt megtegyük.”