Massa visszavágásra készül 2011-ben - F1VILÁG.HU

Massa visszavágásra készül 2011-ben

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Azt követően, hogy az idei bajnokságban képtelen volt labdába rúgni csapattársával, Fernando Alonsóval, aki több mint száz ponttal megelőzte, Felipe Massa úgy érzi, a következő szezon sokkal jobb lesz számára, és ismét az élen harcolhat, ahogy korábban.


Azt követően, hogy az idei bajnokságban képtelen volt labdába rúgni csapattársával, Fernando Alonsóval, aki több mint száz ponttal megelőzte, Felipe Massa úgy érzi, a következő szezon sokkal jobb lesz számára, és ismét az élen harcolhat, ahogy korábban.

„Tudom, hogy mire vagyok képes, és azt is tudom, hogy képes vagyok harcba szállni a vb-címért illetve a futamgyőzelmekért, ahogy azt már több alkalommal is tettem a múltban” – mondta a brazil, aki riválisai mögött, csak a hatodik helyen végzett a bajnokságban.

„A médiából csak azt hallani, hogy szenvedek és küszködök, azzal senki nem foglalkozik, hogy miket tettem le az asztalra a múltban. A jövőt sem látja senki, mindenki versenyről versenyre tud nyilatkozni, az aktuális teljesítményeket figyelembe véve.”

„Nem igazán érdekelnek a kritikák, mert én tudom, hogy mire vagyok képes, és meg is fogom mutatni jövőre. Biztos vagyok abban, hogy amennyiben sikerül megoldást találni idei nagy problémámra, akkor vissza fogok vágni, és ez az, amit mindenképpen szeretnék.”

Massa elárulta, hogy a legnagyobb problémát nem más, mint a Bridgestone idei abroncsainak felmelegítése jelentette számára, különösen az időmérő edzéseken.

„Hatalmas volt a váltás a tavalyi és az idei abroncsok között, ami komoly problémát okozott nekem, ez volt a legrosszabb dolog számomra” – magyarázta a brazil pilóta. „Jövőre is nagy lesz a váltás a Pirellivel, de bízom abban, hogy azt a magunk javára tudjuk fordítani.”

„Egyértelmű, hogy a gumik nagyon fontosak az autó teljesítménye szempontjából, különösen akkor, amikor más módon működnek azok, mint azt várod, és amit mindig is használtál.”

„Az idei évben nagyon fontos volt, hogy megfelelő hőmérsékletűek legyenek a gumik már az első körben az időmérőn, és ez okozott némi problémát számunkra, amin javítanunk kell a következő idényben.”

Bár Alonso végül nem nyerte meg a bajnokságot, Massa jelezte, ha csapattársa világbajnokká is avanzsált volna, akkor sem kapta volna meg automatikusan a csapattól az elsőszámú versenyző szerepét.

Hirdetés

„Az emberek gyakran igen feledékenyek. Emlékezzünk csak vissza, mi volt néhány évvel ezelőtt. Kimi (Raikkönen) 2007-ben megnyerte a bajnokságot, ám 2008-ban én voltak harcban a vb-címért egészen a végéig. Nem ez az első alkalom, hogy ilyen történik velem.”

Massa azt is cáfolta, hogy Alonso lenne a valaha volt legkeményebb csapattársa a Forma-1-ben.

„Természetesen egy nagyon erős versenyző, de mindig is nagyon erős csapattársaim voltak. Ott volt Michael (Schumacher), és Kimi” – magyarázta. „Szóval most sem más a helyzet. Tudom, hogy milyen egy erős versenyző csapattársának lenni. Én is mindig erős voltam.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!