A Ferrari megerősítette, hogy Felipe Massa hétfőn visszatér a pályára, és megkezdi első f1-es tesztprogramját július végi életveszélyes balesete óta, miután a hétvégén elvégzett orvosi vizsgálatok eredményei pozitívak voltak.
A Ferrari megerősítette, hogy Felipe Massa hétfőn visszatér a pályára, és megkezdi első f1-es tesztprogramját július végi életveszélyes balesete óta, miután a hétvégén elvégzett orvosi vizsgálatok eredményei pozitívak voltak.
A brazil pilóta a hét elején visszatért Európába, és két napon át gyakorolt a csapata bázisán lévő szimulátorában, majd pénteken Párizsba vette az irányt, ahol az FIA orvosi delegátusának felügyelete mellett, elvégeztek rajta néhány fontos vizsgálatot.
Az eredmények pedig pozitívak voltak, így zöld utat kapott az orvosoktól; hétfőn pedig megkezdheti első f1-es tesztprogramját július végi magyarországi balesete óta.
“A délután folyamán Felipe Massa kivizsgálása véget ért a párizsi Pitie Salperiere klinikán” – állt a Ferrari szombati közleményében. “Az orvosi csapat, amit az FIA orvosi delegátusának vezetője, Jean-Charles Piette professzor irányított, befejezte a pénteken megkezdett ideggyógyászati vizsgálatokat, melyek eredménye pozitív volt.”
“Felipe vasárnap visszatér Maranellóba, ahol hétfőn egy újabb lépést tesz a visszatérés felé, és egy privát F2007-es együléses versenygép volánja mögött, az F1 Clienti részleg felügyelete mellett, visszatér a pályára.”
A brazil versenyző egy kétéves, GP2-es abroncsokkal szerelt F2007-es modellel fog pályára gördülni Fioranóban, amire az FIA-tól már korábban engedélyt kapott.
Bár sokan bíznak abban, hogy a november elsején megrendezésre kerülő szezonzárón rajthoz állhat, Massa a hét elején elmondta, valószínűleg csak a jövő évi szezonnyitón térhet vissza.