A hétszeres világbajnok még februárban jelentette be, hogy 12 év után távozik a Mercedestől, miután egy több évre szóló megállapodást írt alá a Ferrarival. Bár két versenyt nyerni tudott idén, az elmúlt évek nem a sikerekről, sokkal inkább a nehéz időszakokról szóltak Hamiltonék számára, Wolff azonban azt mondja, nem szabad elfelejteni, hogy ők alkották a száguldó cirkusz történetének legsikeresebb párosát.
„12 hihetetlen év után ezen a hétvégén készen állunk arra, hogy megírjuk a közös versenytörténetünk utolsó fejezetét Lewisszal. Ez egy elképesztő utazás volt. Amikor 2013-ban elkezdtük a közös munkát, nem is álmodtunk arról, hogy mi következik majd” — mondta Toto Wolff a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj előtt. „6 egyéni világbajnoki cím. 8 konstruktőri cím. 84 győzelem. 78 pole pozíció. 153 dobogós helyezés. A Forma-1 történetének legsikeresebb versenyző/csapat-párosa. Számos felejthetetlen csúcspontot éltünk át együtt. És néhány fájdalmas mélypontot, amelyeket közösen küzdöttünk le.”
„De a kapcsolatunk sokkal többről szól, mint puszta számokról és statisztikákról. Ez egy örökség, amely túlmutat a sporton, maradandó hatással a versenypályán kívül is. Egy örökség, amely arra törekedett, hogy növelje a sportág sokszínűségét, és küzdjön a befogadásért. Lewis ennek az egésznek a katalizátora volt, és megtiszteltetés számunkra, hogy kéz a kézben dolgozhattunk vele. Ez a munka nem ér véget az év végén, de az ő lendülete indította el ezt az irányt.”
„Ez a hétvége ünnep. Ünnepe mindannak, amit együtt elértünk. Lewis kapcsolata a Mercedesszel 26 évre nyúlik vissza. Pályafutása minden egyes körét a háromágú csillag ereje hajtotta. Tisztelgünk ezen páratlan történet előtt Abu Dhabiban, majd a következő héten Kuala Lumpurban, Stuttgartban, végül pedig Brixworthben és Brackley-ben. Tisztelgünk, tudva, hogy bár kapcsolatunknak ezen szakasza véget ér, Lewis mindig a családunk része lesz.”
Wolff hozzátette, az Abu Dhabi Nagydíjon arra törekednek majd, hogy a lehető legjobb eredménnyel fejezzék be közös útjukat a Forma-1-ben.
„Most azonban a teljes figyelmünk a versenyhétvégére irányul. Nincs jobb módja a közös fejezetünk lezárásának, mint egy erős teljesítmény. Az egész csapat azon dolgozik, hogy még egy emlékezetes pillanatot adjunk hozzá a történetünkhöz. Emellett az idény lezárása lendületet adhat a télre és az azt követő időszakra, amikor megnyitjuk történetünk következő fejezetét 2025-ben.”
„George mint tapasztalt pilóta, és Kimi mint izgalmas újonc tehetség egy fényes jövőt ígér. De fejezzük be ezt a jelenlegi fejezetet méltó módon! Köszönjük, Lewis: még egyszer utoljára, csináljuk meg ezt együtt!