Még tíz évig biztosan lesz futam Kanadában - F1VILÁG.HU

Még tíz évig biztosan lesz futam Kanadában

HIRDETÉS
HIRDETÉS

2024-ig biztosan lesz Forma-1-es verseny Kanadában, a futam szervezői ugyanis nemrégiben tíz évvel meghosszabbították szerződésüket Bernie Ecclestone-nal.


2024-ig biztosan lesz Forma-1-es verseny Kanadában, a futam szervezői ugyanis nemrégiben tíz évvel meghosszabbították szerződésüket Bernie Ecclestone-nal.

A montreali versenyt a következő tíz esztendőben mintegy 100 millió fontos, azaz nagyjából 37 milliárd forintos állami támogatással rendezhetik meg, a szerződés egyik feltétele azonban az, hogy a pálya tulajdonosainak fel kell újítaniuk a bokszutcai létesítményeket.

A verseny promótere, Francois Dumontier az AUTOSPORT-nak elárulta, körülbelül 5-14 milliárd forintnak megfelelő összegből újítják fel a pályát, a beruházások nagy részét már a 2017-es futam idejére elvégzik, és megújul az aszfaltcsík orvosi központja is.

„A 2017-es versenyre új garázsokat kell építenünk, szóval hamarosan el kell kezdenünk kidolgozni a terveket, a 2016-os futam után pedig magának az építkezésnek is neki kell látnunk” – mondta a szakember.

„Kihívást jelent, hiszen egy szigeten van a pálya, amit víz vesz körül, úgyhogy kreatívnak kell majd lennünk – de biztos vagyok abban, hogy meg fogjuk oldani.”

A hírek szerint a pálya cserébe nagyobb részesedést kap majd a jegybevételekből, mint a korábbi szerződés hatálya alatt.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!