Lewis Hamilton az időmérőn elkövetett hibái miatt veszítette el a győzelmi esélyeket Spielbergben, Nico Rosberg pedig megérdemelten növelte előnyét a bajnoki összetettben – ezen a véleményen van Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója.
Lewis Hamilton az időmérőn elkövetett hibái miatt veszítette el a győzelmi esélyeket Spielbergben, Nico Rosberg pedig megérdemelten növelte előnyét a bajnoki összetettben – ezen a véleményen van Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója.
Hamilton a szombati időmérő edzés utolsó etapjában kétszer is hibázott, így végül csak a kilencedik helyről vághatott neki a másnapi futamnak. A brit pilóta remek teljesítményt nyújtva a dobogó második fokára kapaszkodott fel, a futamot azonban csapattársa, Rosberg nyerte meg, aki ezzel a győzelemmel 29 pontra növelte előnyét a tabellán.
Wolff elárulta, a kiábrándító időmérő után Hamiltonnak nem volt esélye a győzelemre.
„Az időmérőn veszítette el a versenyt” – mondta a szakember.
„Remekül felzárkózott, fantasztikusan rajtolt és kiváló első kört futott. De minden számításunk szerint a legjobb eredmény a második hely volt számára, és ezt el is érte. Ez nincs összefüggésben a bokszutca falának óvatos hozzáállásával, mivel mindketten ugyanolyan autóval köröztek.”
„Nyilvánvaló, hogy ezen a délutánon Nico volt a gyorsabb. Miért ő? Mert a harmadik helyről rajtolt, nem a kilencedikről – szóval Lewis eredménye a szombati időmérőnek volt köszönhető.”
„Üldözte ugyan a csapattársát, de ha keményebben megdolgoztatod a fékeket és a gumikat, jobban elkezdesz szenvedni, mint az előtted autózó.”
Wolff cáfolta, hogy a lassabb kerékcserék miatt nem volt esélye a brit pilótának a spielbergi győzelemre.
„A kerékcserék talán nem voltak olyan jók, mint szerettük volna, egyrészt azért, mert konzervatívak voltunk, és nem akartuk tönkretenni azzal, hogy megkockáztatunk egy nem biztonságos kiengedést. Ezt talán alaposabban is meg kell vizsgálnunk, és ismét agresszívebbnek kell lennünk, ha más csapatok közelebb kerülnek hozzánk.”
„De Lewis érdekében előbb hoztuk ki őt, Nico előtt, ami teljesen ellentétes azzal, amit csinálni szoktunk. Azért hoztuk ezt a taktikai döntést, hogy Valtteri [Bottas] elé tudjon kerülni, szóval – bár második volt a pályán – igenis előnyt kovácsolt a kerékcserékből.”