Mercedes-fölénnyel zárult a Forma-1-es Spanyol Nagydíj pénteki második szabadedzése Barcelonában – az edzést Lewis Hamilton nyerte, mögötte Nico Rosberg, valamint Daniel Ricciardo zárt.
Mercedes-fölénnyel zárult a Forma-1-es Spanyol Nagydíj pénteki második szabadedzése Barcelonában – az edzést Lewis Hamilton nyerte, mögötte Nico Rosberg, valamint Daniel Ricciardo zárt.
Lewis Hamilton pénteken ott folytatta, ahol három héttel ezelőtt, Kínában abbahagyta: az élen. A brit pilóta több mint 4 tizedmásodperccel bizonyult jobbnak a Spanyol Nagydíj péntek délutáni szabadedzésén, mint márkatársa, Nico Rosberg.
A Mercedes fölényét mutatja, hogy a harmadikként végző Daniel Ricciardo hátránya majd’ 1 másodperc lett a harmadik pozícióban.
A címvédő gárdánál nemcsak a Mercedeshez viszonyított lassúságuk miatt foghatják a fejüket, hanem azért is, mert világbajnok versenyzőjük, Sebastian Vettel pályára sem gurulhatott a második gyakorláson.
A német autójában még a délelőtti szabadedzésen hibásodott meg egy kábelköteg – ezért csak 4 kört tudott megtenni –, annak kicserélése pedig igencsak hosszadalmas folyamat, így Vettel délután nem is tudta folytatni a felkészülést a hétvégére.
Viszonylag jól szerepeltek délután a Ferrarik: a hazai közönsége előtt köröző Fernando Alonso negyedik lett, mögötte finn csapattársa, Kimi Räikkönen zárt.
A maranellói gárda két pilótáját a McLaren duója követte Kevin Magnussen – Jenson Button sorrendben, mögöttük a Williams brazil pilótája, Felipe Massa végzett.
A legjobb tíz helyezett sorrendje Pastor Maldonado, valamint a toro rossós Daniil Kvyat nevével egészült ki.
A tizenegyedik Nico Hülkenberg lett a Force Indiával, míg a silverstone-i kiscsapat másik versenyzője, Sergio Pérez csak tizenhatodik lett.
Bár Maldonado a legjobb tíz között végzett, a Lotus másik E22-esét terelgető Romain Grosjean végül csak a tizenhetedik helyen zárta a napot.
A sereghajtók mezőnyében ezúttal a Marussia volt a jobb: Jules Bianchi még saját csapattársának is bő 1 másodpercet adott.
Néhány perccel a leintés előtt a Toro Rosso versenyzője, Jean-Eric Vergne volt kénytelen leparkolni autóját, jobb hátsó kereke ugyanis elgurult, de Max Chilton sem járt jobban, ő ugyanis elmérte az egyik féktávot, és a kavicságyban végezte.
A hétvége programja holnap 11 órakor folytatódik a harmadik szabadedzéssel, az időmérőt délután 2 órakor tartják.