Módosított autójának hűtésén a Mercedes - F1VILÁG.HU

Módosított autójának hűtésén a Mercedes

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Módosított elektronikai vezérlőegységének hűtésén a Mercedes Forma-1-es csapata annak érdekében, hogy a Kanadában tapasztalt problémák ne ismétlődhessenek meg a folytatásban.


Módosított elektronikai vezérlőegységének hűtésén a Mercedes Forma-1-es csapata annak érdekében, hogy a Kanadában tapasztalt problémák ne ismétlődhessenek meg a folytatásban.

A legutóbbi, montreali versenyen Lewis Hamilton és Nico Rosberg is az energia-visszanyerő rendszerrel kapcsolatos problémákkal küszködött, emiatt pedig mindketten jelentősen veszítettek a tempóból a futam során.

Míg Rosbergnek sikerült másodikként célba érnie, Hamilton nem jutott el a kockás zászlóig a hátsó fékek meghibásodása miatt.

A Mercedes a Kanadai Nagydíj után mélyreható elemzéseket végzett, hogy kiderítse a felmerült problémák okait. A csapat kiderítette, az elektronikai vezérlőegység a nem megfelelő hűtés miatt hibásodott meg.

Az AUTOSPORT című angol szaklap úgy tudja, nem a versenyautó hűtéskapacitásával vannak gondok, egyszerűen csak a Montrealban használt konfiguráció nem volt elég hatékony.

Emiatt a brackley-i gárda módosításokat hajtott végre azért, hogy a hétvégén, Ausztriában, illetve a bajnokság további versenyein ne fordulhasson elő hasonló. A Mercedes megerősítette, nincs szükség arra, hogy kicseréljék a vezérlőelektronika összetevőit.

A német istálló világbajnok pilótája, Lewis Hamilton Ausztriában elárulta, reméli, hogy sikerült végleges megoldást találni a gondokra.

„Az biztos, hogy a teljesítményünkből nem veszítettünk, szóval csak hasznos számunkra az, ami történt – mint ahogy minden tapasztalat értékes, függetlenül attól, hogy pontokat veszítünk” – mondta a brit pilóta.

„Az ember ilyenkor visszalép, és rengeteg energiát fektet abba, hogy megértse a helyzetet, és reagáljon rá. Ha tehát egy hasonló helyzettel kell szembenéznünk, azt gondolom, sokkal jobban tudjuk majd kezelni, ráadásul az autót is megjavítjuk, szóval nem fog újra megismétlődni.”

Hirdetés

Hasonlóan optimistán nyilatkozott a gárda másik pilótája, Nico Rosberg.

„A csapat megértette a problémákat, és keményen dolgozik azon, hogy megoldja őket. Biztosak vagyunk abban, hogy nem fog megismétlődni” – fogalmazott a német.

„Olyasvalami ez, amit meg fogunk oldani anélkül, hogy egy konzervatív utat kellene választanunk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!