A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Max Mosley levelet intézett az újonnan életre hívott csapatok szövetségének (FOTA), melyben felvázolta a keddi megbeszélés témáit, illetve az FIA javaslatait a költségek csökkentésére vonatkozóan…
A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Max Mosley levelet intézett az újonnan életre hívott csapatok szövetségének (FOTA), melyben felvázolta a keddi megbeszélés témáit, illetve az FIA javaslatait a költségek csökkentésére vonatkozóan…
Költségek
Az FIA úgy gondolja, hogy a Forma-1 költségei tarthatatlanok. Már a jelenlegi gazdasági világválság előtt is a bevételük többszörösét költötték a csapatok. Ennek eredményeképpen a független kiscsapatok sorsa a bőkezű befektetőktől, míg a nagycsapatoké a partnercégeik adakozásától függ.
Mindez komoly veszélybe sodorhatja a sportot, hiszen további csapatok szállhatnak ki, és a mezőny, amelyből már most is hiányzik két gárda, elfogadhatatlan létszámúvá apad. Az FIA éppen ezért úgy gondolja, hogy a Forma-1 csak abban az esetben lehet biztonságban, ha a csapatok annyi, vagy közel annyi pénzért tudnak versenyezni, amennyit a FOM-tól kapnak.
Ki szeretnénk kérni a csapatok véleményét az FIA javaslatairól (alább látható) és arról, hogy milyen intézkedések bevezetése lenne szükséges, hogy elérhető legyen a költségek drasztikus csökkenése.
Hajtáslánc
2013
Az FIA egy modern csúcstechnológiájú hajtásláncot szeretne látni 2013-ban. Az elképzelés egy lecsökkentett méretű DI motor, kipufogó energia- és hő visszanyerővel, összekötve egy elektronikusan működtetett váltóval.
Azonban teljesen nyitottak vagyunk bármilyen új ötletre. Az egyedüli előfeltételek:
(i) a hajtáslánc fejlesztésének, fenntartásának és legyártásának a költségei alacsonyabbak kell, hogy legyenek a jelenleginél és
(ii) a hajtáslánc minimális áron kell, hogy a független kiscsapatok rendelkezésére álljon.
2010 – 2012-ig bezárólag
Opció 1.
A tender alapján kiválasztott beszállító által legyártott egységesített motor használata, melyet a jelenlegi beszállítók egy megadott specifikáció alapján, szigorú ellenőrzés mellett maguknak is legyárthatnak (a váltót nem beleértve).
Opció 2.
A csapatok a jelenlegi szabályoknak megfelelő motorokat kapnak, jóval olcsóbb áron egy egyedüli beszállítótól. Azok a motorok, melyek más forrásból származnak, mélyreható vizsgálat alá kerülnek, hogy kizárható legyen minden teljesítménybeli különbség.
Opció 3.
A FOTA javaslata, szilárd garanciákkal alátámasztva, a teljes hajtáslánc beszállításáról a független kiscsapatok számára kevesebb, mint 5 millió euróért per csapat per szezon, beleértve a 30 000 km teszt és minden pályán történő tevékenység asszisztálását.
2009
Mikor meghozták a döntést a motorfejlesztések befagyasztásáról, néhány csapat időt kért és kapott a megbízhatósági problémák megoldására, illetve a motorok 19.000-es fordulatszámra történő hangolására. Néhány csapat kihasználta ezt az időintervallumot, hogy továbbfejlessze motorját. Nem ez volt a szándék. Más csapatok nem fejlesztették motorjukat, mert tartották magukat a teljesítmény befagyasztásához.
Ez pedig sportszerűtlen és méltánytalan teljesítménybeli különbségeket eredményezett. A Motorsport Világtanács éppen ezért úgy döntött, hogy egységesíti a motorok teljesítményét a 2009-es Sportkódex szerint, hogy visszaállítsa azt a helyzetet, mikor megegyezés született a befagyasztásról.
Az FIA meg szeretné beszélni a FOTA technikai szakembereivel, hogy miként lehetne elérni a teljesítmény kiegyenlítését, illetve milyen módon lehetne azt a lehető legköltséghatékonyabban megoldani.
A váz
Az FIA elképzelése az, hogy egységesített elemekből állna a váz számos területe. Például egységes felfüggesztés és kerekek, standardizált fenéklemez és más olyan elemek, melyek sok pénzt visznek el, és semmit nem adnak hozzá a látványhoz, illetve magához a Forma-1-hez.
Más intézkedések, mint a tömegközéppont magasságának minimuma, vagy bizonyos anyagok használatának korlátozása, illetve a főbb komponensek homologizációja egy bizonyos időre, mind megfontolandóak.
A FOTA véleményét várjuk az intézkedések bevezetésének időpontjáról.
Versenyprocedúra
Az FIA szívesen veszi a javaslatokat a versenyformátum megváltoztatására vonatkozóan, a költségek csökkentésének érdekében. Azt gondoljuk, hogy nagyobb prioritást kellene kapniuk azoknak a dolgoknak, melyeket a nézők nem láthatnak (például a telemetria), mint az olyan látható show-elemeknek, mint a verseny közbeni tankolás.