Ezentúl nem kell attól tartanunk, hogy vizes pálya esetén a biztonsági autó mögül rajtol majd el a Forma-1 mezőnye – a Stratégiai Munkacsoport ugyanis mai ülésén meghozta döntését, miszerint változnak az erre vonatkozó regulák.
Ezentúl nem kell attól tartanunk, hogy vizes pálya esetén a biztonsági autó mögül rajtol majd el a Forma-1 mezőnye – a Stratégiai Munkacsoport ugyanis mai ülésén meghozta döntését, miszerint változnak az erre vonatkozó regulák.
A Brit Nagydíjat követően ismét kritikák kereszttüzébe került a száguldó cirkusz, hiszen a vizes aszfalton a mezőnyt nem engedték állórajttal elindulni, ehelyett körökön át a biztonsági autó mögött köröztek, mely az ilyenkor szokásos módon – a biztonságos feltételek előálltával távozott a pályáról.
A Stratégiai Munkacsoport azonban mai ülésén döntést hozott arról, hogy a jövőben vizes pályán is lesznek állórajtok. Ha a körülmények nem teszik lehetővé a verseny tervezett elindítását, a biztonsági autó mögött kezdenek el körözni a versenyzők, és amint a versenyirányítás úgy ítéli meg, hogy elindíthatják a versenyt, a pilóták felsorakoznak majd a rajtrácsra.
Habár ezt nem erősítették meg, a versenyzőknek valószínűleg nem engedik majd meg, hogy közvetlenül az állórajt előtt lecseréljük a kötelezően előírt esőgumikat, hanem legalább 1 kört meg kell majd tenniük azokkal.
A Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton egyébként még Magyarországon úgy nyilatkozott, támogatja az elképzelést, Jenson Button, a McLaren pilótája azonban az F1Világ.hu kérdésére azt mondta, nagyon alaposan körbe kell járni a kérdést, előfordul ugyanis, hogy a feltételek egész egyszerűen nem elég jók egy állórajthoz.
„Silverstone-ban igenis jól tették, hogy a biztonsági autó mögött rajtoltatták el a mezőnyt, mert mindenki a kavicságyban végezte volna, de legalább a mezőny fele” – mondta lapunknak a 2009-es év legjobbja.
„Silverstone-ban a legfőbb probléma szerintem az volt, hogy túl sokáig volt bent a biztonsági autó, de a vízelvezetés nagyon rossz volt az 1-es kanyarban – mintha egy tó lett volna ott. Az ember megérkezett oda, és fogalma sem volt arról, mi lesz.”
„Szóval véleményem szerint bizonyos esetekben lehet állórajt az esőben, volt is már sokszor korábban, de felhőszakadás, vagy túl vizes pálya esetén veszélyes. Nemcsak a látási viszonyokról van szó, egész egyszerűen arról, hogy a gumik nem tudnak elvezetni elegendő mennyiségű vizet. Nem versenyzői tudásról van itt szó, mert ha a gumik nem vezetik el a vizet, akkor teljesen elveszíti az irányítást az ember.”
Nos, amennyiben a biztonsági autó mögött több kört megtehetnek majd a versenyzők az állórajtok előtt, Button félelmei minden bizonnyal alaptalanná válnak, a rajongók pedig minden bizonnyal örömmel veszik majd az erre vonatkozó új regulákat.