Nem a fejlesztésekkel van baj: Kiderült, mi okozta a Mercedes austini küszködését - F1VILÁG.HU

Nem a fejlesztésekkel van baj: Kiderült, mi okozta a Mercedes austini küszködését

HIRDETÉS
A Mercedes technikai igazgatója, James Allison elárulta, mi okozta a német csapat gyenge teljesítményét a múlt hétvégi Amerikai Nagydíjon. A brackley-i alakulat Austinban vetette be szezonbeli utolsó fejlesztési csomagját, ám a texasi hétvége számos kihívást tartogatott számukra.

Allison „rögös hétvégének” nevezte az austini eseményeket, annak ellenére, hogy a W15-ös kódjelű versenyautó időnként jó tempót mutatott. George Russell és Lewis Hamilton azonban nem tudtak jó eredményeket elérni a hétvége során, így a Mercedes csalódottan távozott az Egyesült Államokból.

A szombati sprintversenyen Russell az 5., Hamilton pedig a 6. helyen végzett, előbbi versenyző aztán az időmérő harmadik szakaszában hibázott a 19-es kanyarban, ami miatt az autóját teljesen újjá kellett építeni az éjszaka folyamán, és a bokszutcából kellett rajtolnia. Ennek ellenére a brit versenyző feljebb tudott kapaszkodni mezőnyben, és végül a 6. helyen ért célba. Hamilton időmérő első szakaszában elkövetett hiba miatt a mezőny végére szorult, majd a futam második körében a sóderágyba csúszott is kiesett.

A Mercedes utólag kiderítette, hogy a W15 instabilitását Austinban a helytelen beállítások és az autó túl alacsony futómagassága okozta, nem pedig az új fejlesztési csomag, amely egy új padlólemezt is magában foglalt Annak ellenére, hogy nehézségekkel szembesültek, Allison optimista a fejlesztéseket illetően.

„Rögös hétvégénk volt, de az autón voltak új fejlesztéseink, a 19-es frissítési csomagunk, amelyet izgatottan vártunk, és továbbra is izgatottak vagyunk miatta” – mondta a technikai igazgató.

„De számos szokatlan dolog is történt. Lewis megpördült a szabadedzésen, George majdnem elveszítette az irányítást az autó felett, majd össze is törte az autóját az időmérőn, és Lewis is megpördült a versenyen. Minden mért adatunk azt mutatta, hogy a fejlesztési csomag úgy működött, ahogy vártuk. A leszorítóerő megvolt, és az autón lévő áramlás sem mutatott meghibásodást a megpördülések előtt. A szokatlanul sok alkalommal tapasztalt instabilitás, amely miatt a gumifalnak ütköztünk, annak volt köszönhető, hogy az autót túl alacsonyra és túl merevre állítottuk be, ami elfogadhatatlanul lerontotta a kezelhetőséget.”

„De minden okunk megvan arra, hogy úgy véljük, a fejlesztések jók, és élvezni fogjuk ezek előnyeit az év hátralévő részében.”

Allison azt is hozzátette, hogy a hibás beállítások részben annak köszönhetők, hogy a sprinthétvégén kevesebb lehetőség van az autó finomhangolására. A Mercedes technikai igazgatója bízik abban, hogy a szezon hátralévő versenyein a fejlesztések valódi potenciálját fogják látni, és az austini nehézségeket nem fogják az újítások számlájára írni. 

„Mivel sprinthétvége volt, kevesebb idő állt rendelkezésre az autó beállításához, mint általában” – magyarázta Allison. „A következő versenyeken ki fog derülni, hogy a fejlesztési csomag jól működik-e, és ha továbbra is a kavicságyban kötünk ki, akkor összeáll a kép. De az a sejtésem, hogy nem ez lesz a helyzet. Úgy gondolom, hogy ahelyett, hogy egy kellemetlen hétvégét zárnánk, inkább azt a potenciált fogjuk látni, amely miatt Lewis majdnem megszerezte a rajtelsőséget a sprintkvalifikáción, és George is nagyon közel volt az élmezőnyhöz ugyanebben a szakaszban.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Nem a fejlesztésekkel van baj: Kiderült, mi okozta a Mercedes austini küszködését
A Ferrari-főnök szerint Mexikóban is szoros lesz a csata a győzelemért!
McLaren: A csapatutasításokkal a jövőbeli sikereinket tennénk kockára
Horner azonnali fejlődést vár Pereztől
Antonelli beülhet Hamilton autójába Mexikóban

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!