A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali kritikus szavakkal illette Hamiltont, aki véleménye szerint sportszerűtlenül viselkedett, és csak azért tudta megelőzni Raikkönent, mert levágva a sikánt, előnyre tett szert riválisával szemben.

“Személy szerint azt gondolom, hogy egy kicsit extrém volt a helyzet” – magyarázta a szakember. “A probléma azzal van, hogy egy korábbi manőverével előnyre tett szert, és ez a kulcsmomentum, ez az, amit mindenképpen figyelembe kell venni.”
A sportfelügyelők 25 másodperces időbüntetéssel “jutalmazták” Hamilton ezen manőverét, amit Domenicali nem kívánt kommentálni.
“Ahogy azt már az olasz kollégáknak elmondtam, nem szoktuk az ilyen döntéseket kommentálni. Ez egyetlen dolog, amit elmondhatok, hogy amint beidéztek a stewardok, elmondtuk a mi álláspontunkat, és ennyi.”
“Utána Hamiltonnal is beszéltek, és ez lett a döntés. Többet nem is szeretnénk beszélni erről az ügyről” – tette hozzá Domenicali.
A Ferrari azt is megerősítette, hogy ők semmilyen hivatalos panaszt nem nyújtottak be a sportfelügyelőknek az üggyel kapcsolatosan, tehát tőlük függetlenül kezdeményezték a vizsgálatot.