Nem akar külsős szakembereket bevonni F1-es projektjébe a Honda, noha a 2015-ös évad első részében bebizonyosodott, a japán gyártó számára nagyobb falat a száguldó cirkusz, mint azt előzetesen gondolták.

A Honda partnercsapata, a McLaren mindösszesen 3 pontot szerzett az évad eddigi kilenc versenyén, V6-os erőforrása ugyanis nemcsak gyengének, de megbízhatatlannak is bizonyult.
Arai Jasuhisa, a Honda motorsport-főnöke azonban leszögezte, nem akarnak külsős, nagyobb F1-es tapasztalattal rendelkező szakembereket bevonni a munkába.
„Nem hiszem, hogy erre sor kerülne” – mondta a szakember, amikor arról kérdezték, nem volna-e jó a Mercedestől, vagy a Ferraritól elcsábítani néhány mérnököt.
Arai hozzátette, továbbra is mindent megtesz a Honda feltámadásáért, és úgy érzi, ő a megfelelő ember a projekt irányítására.
„Szeretném én magam irányítani a programomat. Muszáj megtennünk minden évben azt a lépést, amire képes vagyok. Megígérhetem, ez egy hosszú távú projekt a Honda számára.”