A Red Bull Racing alakulata kizárta annak lehetőségét, hogy az idei szezont követően motorszállítót vált, azzal ugyanis, ha egy másik nagy gyártó partnercsapata lenne, jelentősen csökkennének esélyei.
A Red Bull Racing alakulata kizárta annak lehetőségét, hogy az idei szezont követően motorszállítót vált, azzal ugyanis, ha egy másik nagy gyártó partnercsapata lenne, jelentősen csökkennének esélyei.
A Milton Keynes-i alakulat kvázi a Renault gyári alakulataként szerepel a Forma-1-ben, noha Christian Horner a minap azt sérelmezte, a franciák ahelyett, hogy rájuk összpontosítottak volna, megpróbálták minden partnerüket maximálisan kielégíteni.
A Red Bull az idei szezonban kiábrándítóan szerepel – főleg a Renault-motorok megbízhatatlansága és gyenge teljesítménye miatt. A csapat ennek ellenére mégsem akar beszállítót váltani, úgy érzi ugyanis, így van a legnagyobb esélye arra, hogy az elkövetkezendő években ismét a vb-címekért harcoljon.
„A Ferrarinak és a Mercedesnek megvannak a saját csapatai, ha tehát az ő partnerük leszünk, mégis hol állunk majd a mezőnyben?” – tette fel a kérdést Christian Horner, az istálló csapatfőnöke.
„Eközben a Renault-Nissannal való partnerkapcsolat – ha épp működik – akkor tökéletes. A probléma az, hogy a nagy szabályváltozások közepette a Renault célt tévesztett. De nagyon keményen dolgoznak azon, hogy felzárkózzanak.”
A Red Bull és a Renault közösen megállapodtak egy felzárkózási tervben, Horner pedig továbbra is kitart a franciák mellett.
„Nagyon meglepődnék, ha a Mercedes készen állna arra, hogy motorokkal lásson el minket. A Ferrarinak van egy beszállítói programja, de mi gyári csapatként szeretnénk működni a továbbiakban is. Ez – hosszabb távon – jobb lehetőségeket kínál nekünk a sikerre.”
„Nagyszerű sikereket értünk el a Renault-val. Közel 50 versenyt nyertünk, és az elmúlt nyolc évben négy világbajnoki címet. Szóval senki nem adott itt fel semmit. Egyszerűen csak arról van szó, hogy most nem állnak jól.”
Amikor a szakembert arról faggatták, milyen opciók állnak a Red Bull rendelkezésére, ha a Renault nem tud javítani V6-os turbómotorján, így felelt: „Az a helyzet, hogy egy olyan csapatnak, mint a Red Bull, mindig vannak opciói, de én nem fogom felfedni, hogy mik is ezek pontosan.”
„Az élen akarunk küzdeni, versenyképesek szeretnénk lenni, és ahhoz, hogy ez így legyen, egy jó erőforrásra van szükségünk.”