Nem beszélhetnek „virágnyelven” sem versenyzőikhez a Forma-1 csapatai azok után, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nemrég megtiltotta a teljesítmény javítására szolgáló rádióüzenetek forgalmazását.
Nem beszélhetnek „virágnyelven” sem versenyzőikhez a Forma-1 csapatai azok után, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nemrég megtiltotta a teljesítmény javítására szolgáló rádióüzenetek forgalmazását.
Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója nemrég úgy fogalmazott, feltehetően a Szingapúri Nagydíjtól kezdődően hallhatunk majd jó néhány kódolt üzenetet, melyekkel a királykategória csapatai megpróbálják majd kijátszani a tiltást.
Az FIA azonban világossá tette a csapatoknak, nem fogják tolerálni az efféle megnyilvánulásokat.
Amikor az AUTOSPORT munkatársa arról faggatta a sportot irányító testület szóvivőjét, megengedett lesz-e a kódnyelv használata, így felelt: „Nem, határozottan nem. Abszolút úgy érezzük, hogy ez ellenkezik a 20.1-es cikkellyel.”
Bár 22 versenyzőre kell egyszerre odafigyelni, az FIA világossá tette, a teljes rádióforgalmat monitorozni fogják. Amennyiben tiltott instrukciókat kapnak a versenyzők, azonnal jelentőst küldenek a stewardoknak, akik stop-and-go büntetéssel, vagy egyéb szankciókkal „jutalmazzák” a szabályszegést.”
Ami megengedett:
– megmondani a versenyzőnek, hogy mikor szabad, illetve kell kiállnia új gumikért
– csapatutasítást adni előzésre vagy elengedésre
– figyelmeztetni a versenyzőt a forgalomra az időmérőn és a versenyen
– a sárga zászlókkal, vagy különféle veszélyes szituációkkal kapcsolatban figyelmeztetést adni
Ami nem megengedett:
– informálni a versenyzőt arról, hogy változtasson az autó beállításain a teljesítmény javítása érdekében
– informálni a versenyzőt az üzemanyag-fogyasztásról, illetve arról, milyen tempót diktáljon
– informálni a versenyzőt saját teljesítményéről az egyes szektorokban, illetve arról tájékoztatni, hogy hol tudna javítani
– informálni a versenyzőt a gumik állapotáról
– informálni a versenyzőt arról, hogyan végezze el a felvezető kört, vagy változtasson a beállításokon a jobb rajt érdekében