Newey már a 2021-es Red Bullra fókuszál - F1VILÁG.HU

Newey már a 2021-es Red Bullra fókuszál

HIRDETÉS
A Red Bull főtervezője, Adrian Newey már gőzerővel dolgozik a csapat 2021-es Forma-1-es versenyautóján – minderről Christian Horner csapatfőnök beszélt, aki szót ejtett arról, mennyire fontos, hogy jól osszák fel forrásaikat az előttünk álló idényben.

A királykategória csapataira komoly kihívások várnak 2020-ban, hiszen amellett, hogy folyamatosan fejleszteniük kell idei autóikat, jelentős figyelmet kell fordítaniuk jövő évi modelljeik fejlesztésére is. Főleg azért van nehéz dolguk a csapatoknak, mert 2021-ben jelentősen megváltoznak a technikai szabályok.

„Természetesen az egyensúlyozásról szól az idei év, de amennyire csak tudjuk, megnyomjuk az RB16-os fejlesztését. Az RB17-es viszont egy teljesen más autó az új szabályok miatt” – mondta Christian Horner.

„Szóval Adrian már nagy százalékban az RB17-esre fókuszál. Csak bizonyos mennyiségű forrás áll a csapat rendelkezésére, és az egész arról szól, hogy hogyan osszuk ezt fel anélkül, hogy negatívan befolyásolnánk a jelenlegi teljesítményünket.”

„Azt gondolom, megfelelő módon fókuszálunk most mindkét projektre, de természetesen a szezon első harmada után már egyre inkább a jövő évi fejlesztésekre helyeződik a hangsúly.”

A Red Bull egyébként jelenleg is egyeztetéseket folytat a Forma-1 vezetőségével arról, hogy folytatja-e a sorozatban a következő években. Horner reméli, az év első felében sikerül dűlőre jutni.

„A tárgyalások folyamatban vannak” – mondta. „Remélhetőleg a következő hetekben konklúzióra jutunk. Minden fél részéről van motiváció a folytatásra. Azt nem hiszem, hogy Melbourne előtt döntés születik, de remélem, hogy az év első felében mindenképp.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Newey már a 2021-es Red Bullra fókuszál
Lawson-parádé Austinban: A mezőny végéről indulva szerzett pontokat a visszatérő tehetség
Piastri elismerte, szenvedős volt számára az austini hétvége
A felháborodott Wolff szerint a Red Bull hazudik az FIA-nak
Sainzot igencsak motiválja a Ferrari kiváló formája

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!