Komoly sikert aratott a világbajnoki éllovas Red Bull-lal szemben a McLaren a Forma-1-es Magyar Nagydíjon, amelyen a brit istálló kettős győzelmet szerzett, az energiaitalosoknak azonban be kellett érniük egy ötödik és egy hetedik helyezéssel. Mivel jelen állás szerint a McLaren tűnik a mezőny leggyorsabb autójának, ráadásul a világbajnokságot vezető Max Verstappenhez legközelebb Lando Norris áll az egyéni világbajnoki tabellán, így a napokban sokakban felmerült, hogy a McLarennek Norris támogatására kellene kérnie a csapattársát ahelyett, hogy például győzelmet ad neki a Hungaroringen.
A témára reagálva Norris tiltakozásba kezdett, szerinte a McLaren jelen hozzáállása az aktuális körülményeket tekintve megfelelő.
„Továbbra is ki kell érdemelnem. Továbbra is gyorsabbnak kell lennem mindenki másnál. Nem hiszem, hogy az bármin változtatna. Nem tudom, hirtelen ez miért lett beszédtéma. Nálunk sosem volt részrehajlás a csapaton belül” – magyarázta a brit pilóta, aki szerint Magyarországon egyébként sem változott semmi, ráadásul a szezonból még nagyon sok verseny van hátra.
„Hirtelen miért lenne esélyem? Az egész szezon során esélyem volt, és még mindig csak féltávnál járunk. Pokolian sok van még hátra. Szóval valamivel később talán, de erről még nem döntöttünk.”
Norris álláspontjával csapattársa, Oscar Piastri is egyetértett.
„Sok van még a szezonból, és bár eléggé nagy a lemaradásom a világbajnoki tabellán, esélyem még mindig van. Nem kerül túl sok versenybe oda jutni, ahol jelenleg Lando tart. Meglátjuk, mi történik. Ha azt szeretnék, hogy csapatjátékos legyek és segítsem Landót, akkor természetesen megteszem, de szerintem mindennél fontosabb az, hogy mindenkinél több pontot szerezve megszerezzük a konstruktőri világbajnoki győzelmet. Szerintem ebben van a legnagyobb esélyünk.”