A brit pilóta csütörtökön újságíróknak, köztük az F1Világ.hu munkatársainak nyilatkozva még arról beszélt, nem számít arra, hogy a silverstone-i 2. hely után Magyarországon is esélye lesz felállni a dobogóra, a vasárnapi versenyen azonban remek teljesítményt nyújtva ugyanebben a pozícióban ért célba. Norris a versenyt követő sajtótájékoztatón pedig elismerte, meglepte őt a remek forma.
„Mondhatjuk, hogy igen. Nem számítottunk arra, hogy ilyen jók leszünk ezen a hétvégén, pláne, hogy a 2. helyen végzünk. Mindkét Red Bull mérföldekkel gyorsabb” – mondta a brit. „Szóval arra számítottunk, hogy semmi esélyünk sem lesz előttük maradni. A Mercedes tavaly itt pole-ban volt, az autójuk pedig elég jól ment. Tudom, hogy Lewis [Hamilton] sokat panaszkodik arra, hogy mennyire jó az autónk, az övék pedig mennyire rossz, de valójában nincs rossz autójuk. És nem is volt egész szezonban.”
„Nem számítottunk dobogóra. Ez egy lassabb pálya, nincsenek nagyon gyors kanyarok. Ott a 4-es és a 11-es, amik egészen gyorsak, de Silverstone-hoz képest nem 8-as fokozatban vesszük, padlógázzal, mint a Copse-ot, vagy a Stowe-ot. Szóval alacsonyabbak voltak az elvárások. Nem számítottunk rá, hogy ennyire jók leszünk.”
„Pénteken a hosszú etapos tempónk viszont nagyon versenyképes volt. Vasárnap jobban küszködtünk, mint szerettünk volna. De tudjuk, hogy ez is egy terület a fejlődésre. Kellemes meglepetés, hogy itt lehetünk. De ugyanolyan volt a tempónk, mint a Mercedesnek – csupán jobb munkát végeztünk. Szóval köszönet érte az egész csapatnak.”
Norris beszélt arról is, jó látni, hogy a McLaren új fejlesztései jól működnek.
„Több a leszorítóerő, több a tapadás. Egy kicsit gyorsabb tudok lenni a kanyarokban” – mondta. „Eközben pedig próbáltunk javítani az egyensúlyproblémákon. Mert nem akarunk olyan autót, aminek rengeteg leszorítóereje van, de borzasztó vezetni. Olyan autóra van szükség, ami jól vezethető, és sok leszorítóerővel bír. A leszorítóerőn sikerült javítani, és egy kicsit a kezelhetőségen is, ezáltal pedig a gumidegradáció terén is fejlődni tudtunk. Persze szükség lesz még egy lépésre.”