Palou lesz a McLaren egyik tartalékosa 2023-ban - F1VILÁG.HU

Palou lesz a McLaren egyik tartalékosa 2023-ban

HIRDETÉS
Alex Palou lesz a McLaren Forma-1-es csapatának egyik tartalékversenyzője a 2023-as idényben – erősítette meg a wokingi istálló nemrég.

A fiatal pilóta idén bajnok lett az amerikai IndyCar-sorozatban, jövőre pedig ugyancsak rajthoz áll majd a szériában, ám azokon a hétvégéken, melyeken elérhető lesz, a McLaren tartalékosaként tevékenykedik majd a Forma-1-ben.

A 25 esztendős spanyol versenyző idén az Amerikai Nagydíj nyitóedzésén pályára gurulhatott a brit istálló színeiben, de az MCL35M kódjelű versenygéppel Barcelonában és Spielbergben is körözhetett.

„Izgatott vagyok amiatt, hogy tartalékversenyzőként a McLaren tagja lehetek 2023-ban” – mondta Palou. „Az MCL35M, illetve az MCL36 kódjelű versenyautót is vezettem már, és nagyszerű élmény volt, szóval alig várom már, hogy a jövő évi autóval is dolgozzam. Szeretnék tovább fejlődni versenyzőként, és nagyre értékelem a McLaren bizalmát.”

A McLaren 2023-ban a Lando Norris – Oscar Piastri kettőssel áll rajthoz a Forma-1-ben, miután Daniel Ricciardo távozik a csapattól.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Palou lesz a McLaren egyik tartalékosa 2023-ban
Úgy néz ki, Tsunoda év végén tesztelhet a Red Bull-lal
Verstappen visszautasítja a kritikákat: Ez a Forma-1, nem óvoda!
Piastri: Lesznek kérdései a McLarennek az FIA felé a hétvégi döntések kapcsán
Ferrari: Az austini siker nem jelenti azt, hogy Mexikóban is gyorsak leszünk!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!