Sergio Perez elmondta, hogy egy álma vált valóra azzal, hogy versenyzői szerződést kapott a Sauber istállótól, és már a következő idényben bemutatkozhat a Forma-1-ben.
Sergio Perez elmondta, hogy egy álma vált valóra azzal, hogy versenyzői szerződést kapott a Sauber istállótól, és már a következő idényben bemutatkozhat a Forma-1-ben.
„Egy gyermekkori álmom vált valóra” – mondta a mexikói versenyző, aki a tavalyi évben a második helyen végzett a Forma-1 előszobájaként is emlegetett GP2-es bajnokságban.
„Hat éves koromban kezdtem el versenyezni, és mindig azon voltam, hogy a Forma-1-be kerüljek. Nagyon nehéz dolgom volt, mikor egyedül Európába tettem át székhelyem, Németországba költöztem, mikor még csak tizenöt éves voltam.”
„Kemény volt, de kaptam az alkalmon, és éltem a lehetőségeimmel. Most már alig várom, hogy kipróbáljam magam, és sikerre vigyem a Forma-1-ben.”
Perez szerdán látogatást tett a Sauber hinwili bázisán, ahol megismerkedett a csapat tagjaival, és közelebbről is szemügyre vehette az idei versenygépet, illetve bepillantást nyert a jövő évi tervekbe.
„Kiváló a gyár, hatalmas” – mondta. „Úgy tűnik, minden körülmény és erőforrás adott ahhoz, hogy egy versenyképes forma-1-es autót építsen a csapat, ami sikeres lehet a következő idényben.”
„Bízom abban, hogy minden rendben fog menni a felkészüléssel a következő évre, és egy jó autónk lesz 2011-ben.”
A mexikói versenyző egy üléspróbán is részt vett, hogy felkészítsék autóját a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj után megrendezésre kerülő, fiatal tehetségek számára fenntartott tesztre, ahol bemutatkozhat egy forma-1-es versenygép volánja mögött.